A siker egy pillanata

2020. december 16.

A Junior Prima díjat a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által felkért szakmai bizottság immár 14. alkalommal ítéli oda a professzorok, intézményvezetők által jelölt 33 év alatti fiatal kutatók közül annak a kiválasztott tíznek, akiket hazai és nemzetközi eredményeik, és kutatásaik újszerűsége alapján is a legkiválóbbnak tartanak.
Az első díjátadón, 2007-ben, Rózsa Balázs volt a KOKI díjazottja, tavaly Szőnyi Andrisra voltunk büszkék, idén, lányok közül másodikként, László Zsófia nyerte el a rangos kitüntetést. Talán érdemes megjegyezni, hogy Ludányi Anikó, 2008 díjazottja, szintén Katona István csoportjában dolgozott! A tehetség ugyan igen fontos, de a tehetséget gondozni is kell, nagyon nem mindegy tehát, kihez kerül valaki, még akkor is, ha igazat állít az a régi, talán arab mondás, mi szerint minden tanítvány megtalálja a mesterét. Mindenesetre úgy tűnik, Zsófi jó helyre került!

- Szeretettel gratulálok a nagy elismeréshez, Zsófi! Mi az, ami először eszedbe jut a díjjal kapcsolatban?

- Először is szeretném megköszönni Istvánnak és (Lele) Zsoltnak, de a Katona labor minden tagjának, valamint a csodás kollaborátoroknak a KOKI-n belül és kívül is, az együttes munkát. Általában egy tanulmány mögött sosem egyedül az első szerző áll, hanem a cikk hatalmas csapatmunka eredménye, ez az én esetemre is igaz. Ezt a díjat nélkülük nem kaphattam volna meg.

- Még meg sem kérdeztem, hogyan tudtad meg, hogy nyertél, hiszen nem Budapesten vagy már?

- Két hónapja már Skóciában, a University of Dundee, School of Medicine-ben dolgozom Dr. Chris Henstridge csoportjában. A hírt pedig emailben kaptam az MFB munkatársától november közepén. Sajnos a COVID miatt nem lesz hivatalos díjátadó az Akadémián, egy közleményt adnak ki a 10 díjazottról és munkásságukról.

- Meglepődtél, vagy azért egy kicsit számítottál is rá, hogy nyerni fogsz?

- Nagyon meglepett, mert bár tudtam a jelölésről, nem gondoltam, hogy engem választanak. A díjra István jelöltetett. Az Ő ötlete volt, és még szeptemberben, épp a PhD védésem után küldte el a szükséges papírokat (Freund) Tamásnak, aki megtette a végső jelölést. Nagyon hálás vagyok Tamásnak is, hisz nagy elismerés, hogy volt igazgatónk, az MTA elnöke érdemesnek talált arra hogy egy ilyen nagy presztízsű díjra jelöljön.

- És kik tudták meg tőled először a nagy hírt?

- Elsőként a férjemet hívtam fel, majd írtam Zsoltnak és Istvánnak, és természetesen a családommal is közöltem. Drága Édesanyám hatalmas örömében elsírta magát a telefonba, amikor elmondtam neki.

- Azt hiszem nem bántom meg vele egyikőtöket sem, ha még több hasonló ok miatti nagy sírást kívánok számára! De mit szóltak új munkatársaid, akik valószínűleg nem sokat tudtak erről a nálunk oly nevezetes díjról?

- Jelenlegi laborvezetőm, Chris, és a többiek is, nagyon kedvesek voltak, tartottunk egy kis ünnepséget a következő laborgyűlésen. Egyébként is nagyon barátságosak és segítőkészek a labortársak, és a környező csoportok tagjai is. Mindenki igyekszik kihozni a legtöbbet a jelenlegi helyzetből. Örülök, hogy egyáltalán bejárhatunk kísérletezni, és nincs teljes lezárás!

- Mi csoportotok fő kutatási témája?

- Chris csoportjának fő profilja az ALS (Amyotrophic Lateral Sclerosis) motoneuron betegség központi idegrendszeri kórképének megfejtése, főleg a szinaptikus leépülés szemszögéből. Az ALS gyakran társul frontotemporális demenciával, sőt Chris korábbi munkásságából tudjuk, hogy jelentős szinapszis veszteség zajlik a kór előrehaladtával nem csak a periférián, de a központi idegrendszerben (CNS) is.

- És mi ebben a nagyon fontos és egyáltalán nem egyszerű munkában a Te feladatod?

- A saját projektem a mikrogliasejtek vizsgálata: milyen szerepük van a kór kialakulásában, milyen mértékben "takarítják" el a beteg szinapszisokat, és ennek milyen molekuláris jelpálya áll a hátterében. PhD munkámhoz képest nagy váltás ez, hiszen eddig fejlődésbiológiával foglalkoztam (ami örökre a szívem csücske marad), most viszont inkább a másik "véglettel", hiszen most a neurodegeneratív betegségek területéről próbálok megtudni minél többet. Érdekes párhuzamok vonhatók egyébként az idegrendszer keletkezése és leépülése között! Például sok olyan jelpálya kapcsol be a szinaptikus leépülés során, melyek eddig a szinaptikus érésben és fejlődésben voltak ismertek.

- És mit szóltak munkatársaid a díj indoklásában is megemlített legjelentősebb eddigi eredményedhez, az augusztusban a Nature Communications folyóiratban megjelent cikkhez és a benne leírt felfedezésetekhez, a „fejlődési otthontalanság” (fejlődési anoikis) –hoz?

- Itt a csoporgyűlés több csoport együttes részvétele mellett zajlik, és mikor munkába álltam, tartottam egy előadást a PhD munkámról a heti rendszerességű megbeszélésen. Nagy elismeréssel fogadták mind a fejlődési otthontalanság koncepcióját, mind a mögöttes módszereket, főleg a mikroszkópia részét.

- Még nem túl sok időt töltöttél kint, bizonyára korai lehet még véleményt formálni, de milyenek eddigi tapasztalataid?

- Bár ezelőtt is voltam látogatóban más laborokban, a KOKI-n kívül nem dolgoztam még máshol. Sok különbség van az itteni egyetemi kutatás és a KOKI-ban megszokott között, de szerintem ez így nem is összehasonlítható, mert más az intézeti profil, és mások a célok is. Kevés időt töltöttem még itt ahhoz, hogy véleményt tudjak formálni. Az biztos, hogy a KOKI örökre az alma materem marad, és szeretnék egy idő után majd hazamenni, otthon kamatoztatni a külföldön megszerzett tudást, ezzel is megköszönve, hogy diákként annyi energiát fordítottak rám mentoraim.