Agykutatás Napjai 2018 | MTA KOKI

Agykutatás Napjai 2018

2018. március 8.

Március harmadik hetét világszerte az Agykutatás Hetének (Brain Awareness Week) is nevezik. A rendezvénysorozatot az amerikai DANA Alliance for Brain és a European Neuroscience Association (ENA) indította el még 1996-ban, s ezzel jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az utca embere is felismerhesse az agykutatás jelentőségét. Mert mit ér a legkiválóbb eredmény is, ha nincsenek elegen, akik megértik, felhasználják, tovább viszik?
Intézetünk már a kezdetektől résztvevője a budapesti eseményeknek. A korábbi események főszervezője, Dr. Madarász Emília, most is tevékenyen dolgozik a program sikeréért, de most munkája egyik fiatal folytatójával, Balázsfi Dianával, Hangya Balázs PhD hallgatójával beszélgetünk az idei budapesti rendezvények kapcsán.

- Mikor kapcsolódtál be az Agykutatás Hete eseményeinek szervezésébe?
- Madarász Emília 2015-ben keresett meg minket, a Magatartás és Stressz Kutatócsoport tagjait, elsősorban pedig Zelena Dórát, hogy legyünk segítségére. Bár már másik csoportban dolgozom, Demeter Kornéllal együtt azóta is részt veszünk az állati viselkedés-vizsgálatokat bemutató programok szervezésében, és kisebb-nagyobb előadásokat is tartunk. Az esemény 2016-tól az ELTE-n kerül megrendezésre, ahol jóval több hellyel gazdálkodhatunk. Itt már több egyetemmel együtt - ELTE, MTA TTK, OKITI, CEU, PPKE –állítjuk össze a programot. Igyekszünk arra, hogy minden évben valami újdonságot is bemutassunk. Tavaly például főleg a gyerekek körében lett nagy sikere annak a „ kézműves sarok” -nak elnevezett programnak, melyet Sipos Eszter vezetett. Volt puzzle-szerű agykirakó, idegsejtet fűzhettek gyöngyből, a legnagyobb tetszést pedig az „agysapka” aratta, melyet össze kellett ragasztani, s felvéve megmutatta, mely agyterületek hol helyezkednek el. Az idei meglepetés az ún. plasztinált agy lesz, amit a SOTE Anatómiai Múzeumából kapunk. Ezt a preparátumot úgy állítják elő, hogy a szövetből eltávolítják a vizet és a lipideket, és helyükre egy szilikon polimert juttatnak. A végeredmény szagtalan, tiszta, szabad levegőn tartható, időtálló, könnyen kezelhető, bárki kezébe veheti. Reméljük nagy sikere lesz!

- Szoktatok visszajelzéseket kapni a programok részvevőitől? Érzitek valami hatását annak a sok munkának, amit ti is, mások is belefektettek a szervezésbe, megvalósításba?
- Azt, mekkora hatása van, pontosan nem tudom, de remélem minél nagyobb! Azoktól, akik eljönnek, pozitív visszajelzéseket szoktunk kapni, és ami ennél is fontosabb, minden évben több iskolából is érkeznek újabb és újabb osztályok.
- Szerinted is szükség van ilyen eseményekre a tanítás mellett is?
- Feltétlenül! A rendezvény egyik fő célja az, hogy felkeltsük az emberek érdeklődését, és hogy az itt kapott információk alapján rálátásuk legyen, mit is csinálunk, és miért lehet fontos a jövőre nézve. Ezért is főleg a fiatalok számára van nagy szükség ilyen rendezvényekre, ismeretterjesztő előadásokra, hiszen ők lesznek a jövő véleményformálói! Ahhoz, hogy nyitottabbak legyenek a tudománnyal szemben, jó megismerniük munkánkat. A látogatók közt azonban nem csak fiatalok, idősebbek is vannak. Rendszeresen jönnek anyukák is gyerekekkel, nagyszülők unokákkal, bizonyítva, hogy sokan vannak, akik nyitottak és érdeklődők.

- Mi az, amit szerinted mindenkivel meg kellene, legalább alapfokon, ismertetni?
- Elsősorban talán az idegrendszerünket. Azt, hogyan is működik, ill. milyen ezzel kapcsolatban levő egészségügyi problémák léphetnek fel, és hogy milyen módokon próbálja ezeket a tudomány, a kutatás megoldani. Nagyon fontos az állatkísérleteket is megismertetni, hiszen ezek negatív megítélése általános, holott a legtöbben nem is tudják, mit és miért csinálunk.
- Szerinted mi lehet az oka, hogy minden álhír/áltudomány, még akkor is, ha ijesztő, jobban terjed, mint a tudományos eredmények?
- Nehéz rá válaszolni, bár mindig is gyorsabban terjedtek, nagyobb népszerűségnek örvendtek a rossz hírek. Talán az is hozzájárul ahhoz, hogy a valódi tudomány híreinek nincs akkora „keletje”, hogy olyan tudományos eredmény, mely már elsőre nagy áttörést jelentene, gyorsan megoldana valamiféle egészségügyi problémát, gyakorlatilag nincs. Még a legnagyobb reményre jogosító felfedezések esetében is éveket jelent, míg valóban hasznosíthatóvá válhatnak, hiszen egy felfedezést további tesztek kell, kövessenek, nem beszélve a hivatalos engedélyeztetésekről, stb. A legtöbb lépés indokolt is, hiszen ellenőrizni kell pl. azt is, vannak-e az alkalmazásnak előre nem látható mellékhatásai.

Egy másik ok az lehet, hogy az alapkutatás eredményei a kutatási területen járatlanok számára általában nem sokat mondanak, nem tűnnek túl izgalmasnak. Miért is értené egy hétköznapi ember, mi a nagyszerű abban, ha kiderül egy idegsejt-típusról, hogy tanulás alatt megváltozik a tüzelési frekvenciája? Mennyivel jobban hangzik, hogy : „Tessék, itt ez a fülbevaló, ami olyan hullámot bocsát ki, ami javítja az ember memóriáját, ráadásul most éppen akciós is!” Az ilyet aztán azonnal meg kell venni!
Az áltudományos hírek felismerését nem csak a mostanihoz hasonló évente megrendezésre kerülő programok, de egy-egy adott kérdésre fókuszáló előadás, nyílt konferencia is jól szolgálná, a tájékoztató, felvilágosító munka pedig már az iskolákban is el kellene kezdődjön.
- A tudományos eredmények kommunikációja tehát igen fontos!
- Igen. És azt gondolom, ezt például Amerikában jobban csinálják. Nagyon sok ismeretterjesztő video, youtube csatorna van, melyek néha viccesen, de mindenesetre figyelemfelkeltő módon próbálják megmagyarázni a mindennapi jelenségeket, megértetni a tudomány híreit. Magyarországon, néhány kivételtől eltekintve, ez nem jellemző.
- Mit gondolsz, mit tud egy átlagember arról, mely idegrendszeri betegségek lehetnének megelőzhetők vagy könnyebben kezelhetők életmódváltással?
- Olyan könnyű keresni a Google-ban, hogy azok, akik érdeklődnek ilyen kérdések iránt, könnyen megtudhatják a választ. Ahhoz azonban, hogy helyesen használják a fellelhető információkat, nagyon fontos, hogy megfelelően legyenek tájékoztatva. Azt megítélni, mi nem tartozhat a tudomány eredményei közé, egy bizonyos szintű tudás nélkül lehetetlen.
- Végül hadd kérdezzem meg, milyen kérdést kaptál legtöbbször az előző Agykutatás Hete rendezvényeken ill. mi volt az, ami leginkább meglepett?
- Konkrét kérdés nem jut eszembe, de annál inkább emlékszem a látogatók reakciójára! A legtöbben láthatóan meglepődnek, hogy a patkányok, egerek nem is olyan félelmetesek vagy undorítók, és még tanulni is képesek. Különösen tavaly volt ez utóbbi emlékezetes, ugyanis a bemutatott patkány operáns kondicionáló doboz mellett a látogatókat is feladat elé állítottuk. Lényegében ugyanazt kellett csinálniuk, mint a patkányoknak: hogy jutalmat kaphassanak, ki kellett találniuk, mi a feladat a dobozban. Érdekes volt látni, hogy mérgelődtek néha a patkányokra, miért nem értik már, mi is a feladat, majd amikor ők kerültek sorra, ahelyett, hogy megmutatták volna, mennyivel okosabbak, mindent túlbonyolítottak. Végül csak egy-két embernek sikerült a feladatot hibátlanul megoldani!