Cikk vadászó folyóiratok

2020. január 16.

Míg Proust az eltűnt idő nyomát kereste, a XXI. század embere mintha a mát sem találná, a feladatokkal teli napok oly gyorsan telnek. A kutatók naptára is tele határidőkkel. A kísérletek mellett ott a pályázatok megírása, benyújtása, a jelentések írása, előadásokra, beszámolókra való felkészülés, és mindenekelőtt : a kísérletek eredményeinek közlése a lehető legjobb folyóiratokban. Mert megjelent cikkek nélkül nincs esély az előremenetelre.
Egy sportoló jól tudja, hiába a kemény edzés, hiába a szorgalom, a versenyeken kell bizonyítani. De amíg – szoros kivételekkel, mint pl. a vitorlázás vagy díjlovaglás – egyéni sportágakban a leghosszabb sportolói karrierek sem tartanak felnőtt korban húsz évig sem, egy kutató egyetemi éveitől nyugdíjba vonulásáig egy nagy és egyáltalán nem kíméletes verseny részesének érezheti magát. A sportolók által is jól ismert „kiégés”, a sokkal inkább lelki, mint testi elfáradás, a kutatók közt sem ritka, de emellett felfigyelhetünk más, a már túlzásig hajtott versenyhez kapcsolható, szintén aggasztó jelenségekre is a tudományos közéletben.
Ezek közé tartozik azoknak a folyóiratoknak megjelenése, melyeket angol elnevezésük (predatory journals) alapján „ragadozó folyóiratként” is emlegetnek. Azt a helyzetet használják ki, hogy minden kutató közölni akarja eredményeit, és annak is tudatában vannak, mennyire szorít sokakat az idő, így felkínálják szolgáltatásaikat boldog-boldogtalannak. Mit sem számít, ki milyen területen kutat, az ilyen cikkekre, pontosabban a cikkek közléséért kapott pénzre leső folyóiratok özönével küldik ki e-mailekben ajánlataikat, és ha ezerből csak egy- kettő is eredményes, már megérte nekik a fáradságot. Az internet korában pedig kutatók elérhetőségét összeszedni GDPR ide vagy oda igazán gyerekjáték.

Iring András, aki egy éve sincs még, hogy a németországi Max Planck Intézetből fiatal posztdoktorként hazatérve csatlakozott Sperlágh Beáta csoportjához, már karácsony előtt javasolta, hogy írjunk erről. Még bele sem kezdtünk, mikor több neves folyóirat után a Science is megjelentetett egy cikket ezzel kapcsolatban.

- Miért gondoltad, hogy az intézeti honlapon is foglalkozzunk ezzel a jelenséggel, mikor itt aztán igazán senkiről nem tételezném fel, hogy ilyen, érdeme alapján tudományosnak nem is nevezhető folyóiratban közölne?

- Annak ellenére, hogy manapság a kutatói tevékenységet végzők folyamatos kihívásokkal szembesülnek, a graduális oktatásban jelenleg semmi nem készít fel a kutatói pálya kihívásaira. A tökéletes kísérlet megtervezésétől és kivitelezésétől kezdve a pályázati anyagok megírásán át egészen a cikkek helyes bírálásáig, a kezdő kutató témavezetőjétől, mentorától lesi el a szakma finomságait, és bár posztgraduális képzések segítik, nagyobb részben mégis autodidaktaként kell tanulnia, elsajátítania a tudnivalókat. A kihívások sora pedig hosszú. Ahhoz, hogy elképzelését és ötleteit megvalósítsa, meghatározott időn belül kell eredményeket felmutatnia, nemzetközi mérőszámoknak és mércéknek megfelelnie. A kutatóra nehezedő nyomás meglehetősen nagy, hiszen a legtöbb támogatás megköveteli, hogy a támogatási időszak végére az eredmények nemzetközi folyóiratban jelenjenek meg. Az a jelenlegi, „publish or perish” elvvel jellemezhető szemléletmód, mely a folyamatos publikálást díjazza, számos negatív jelenséget erősített meg. Ilyen az eredmények manipulálása, azaz meghamisítása, a plágium, vagyis más eredményének sajátként való feltüntetése, és ide tartozik az eredmények közlés előtti bírálat nélkül való megjelentetése is.

- Miért olyan nagy baj az, ha egy cikket úgy közölnek, ahogy azt benyújtották?

- Mindannyiunk számára ismerős lehet az a cseppet sem kellemes pillanat, amikor a legjobb tudásunk szerint megírt anyagunkról hetekkel később megláttuk az érthetetlen-értetlen bírálatokat. De mi is a szerepe a bírálati folyamatnak? Elsősorban „a tudomány tisztán tartása”. Ez a végső ellenőrző folyamat hivatott feltenni azokat a kérdéseket, melyeket sokszor mi magunk nem teszünk fel, például: helyes-e a következtetésem, a megfelelő modellt alkalmaztam-e, vagy érdemes volt-e az adott területet vizsgálni?
Ha ezek és ehhez hasonló kérdések nem hangzanak el, a tudományos köztudatba olyan „tények” kerülhetnek, melyek valótlanok, pontatlanok, vagy jelentéktelenek. Ez pedig nem csak, hogy senkinek sem érdeke, de jelentős károkat is okozhat!
Egy kutatónak azonban „muszáj” publikálnia, ráadásul határidőre, és ezt, igazi ragadózók módjára használják ki azok az újságok, melyek rövidebb utat kínálnak – bírálati folyamat nélkül.
Igaz, a gyors közlés alacsony impakt faktorú újságban történik – sőt, sokszor még ez sem igazi , és az is előfordul, hogy a feltüntetett szerkesztői gárda sem létezik a cikkeket alig-alig idézik, a publikálás költsége igen magas, viszont a munka megjelent, olvasható!
Ezek a folyóiratok mind a közvélemény, mind a kutatók számára veszélyesek, hiszen sok cikk hamis vagy félrevezető állításokat is tartalmaz ill. tartalmazhat, a pályakezdő kutatók számára azonban kiemelkedően azok! A tapasztalat hiánya a publikációs kényszerrel együtt könnyen vezethet ahhoz, hogy fiatal kollégák munkájuk benyújtása előtt nem vizsgálják át megfelelő alapossággal a kedvező lehetőséget kínáló folyóiratot.

- Mi lehet a megoldás, hiszen senkit nem lehet jelenleg gátolni abban, hogy folyóiratot alapítson?

- Azt valóban nem lehet megakadályozni, hogy valaki folyóiratot alapítson, de arra fel lehet hívni a figyelmet, milyen veszélyekkel is jár, ha kritika, bírálat nélkül jelenhet meg bármi egy tudományosnak mondott újságban. Ezért is foglalkozik a témával egy sor régi és megbízható kiadó mellett a Science és a Nature is. Ez utóbbi honlapján sem csak tanácsok, de egy olyan lista is olvasható, mely felsorolja a legagresszívebb marketing politikájú folyóiratokat, hogy az ilyen „közlési csapda” elkerülhető legyen. Csak ismételni tudom, hogy egy új folyóirat esetében mindenképp időt kell szánni a megbízható kiadók által közzétett listák ellenőrzésére.

- Biztosan te is olvastad, hogy a napokban egy orosz plágium ellenes bizottság valami 800 orosz tudományos lapokban megjelent cikk visszavonására tett javaslatot plágium miatt. Bár néhány folyóirat nem hajlandó a cikkek visszahívására, a többség teljesítette kérésüket, és megértette a javaslat értelmét. Bírálat nélkül közlő újságok és plágiumszűrés nélküli közlés - nem ugyanazok, de mindkettő veszélyes.

- Az, hogy ilyen kiadói politikát folytató újságok létezhetnek, a kutatókra kényszerített hamarabbi publikálás nemkívánatos velejárója. Így pedig olyan eredmények is bekerülnek a tudományos körforgásba, melyek pontatlanok, valótlanok vagy sok esetben plágium gyanújára adnak okot.
Sajnos amíg a kutatói karrier nem épül kiszámíthatóbb alapokra, mind a plágiumszűrés nélküli közlés, mind pedig az agresszív, cikk vadász folyóiratok folyamatos veszélyt fognak jelenteni.

- Mit ajánlanál egy kezdő kutatónak?

- Bár az én tapasztalataim is korlátozottak, hiszen nem is régen volt a PhD védésem, a legfontosabbnak a kutatói hitelességet tartom. Közös érdekünk, hogy a köztudatba valós adatokon nyugvó, korrekt megállapítások kerüljenek, mert csak így alapozhatja meg a kutató saját, és támogathatja a kutatás jó hírét.