Egy hosszútávfutó, aki nem magányos

2017. augusztus 21. Kittel Ágnes

Vannak, akiket se nyári meleg, se téli hideg nem akadályozhat meg abban, hogy teljes erővel végezzék munkájukat. Zelena Dóra, aki az augusztusi szabadságidőszak legtöbb napját is munkával tölti az intézetben, egészen biztosan közéjük tartozik. Pedig ugyancsak lenne oka a pihenésre, hiszen az év kezdetétől munkája ugyancsak megszaporodott. Több, a Magatartás Neurobiológia osztály vezetésével kapcsolatos feladatot kellett átvennie, felkészülnie MTA doktori értekezésének június 20-án történő védésére, és valamikor az MTA Vendégkutatói programjára is meg kellett írnia azt a nyertes pályázatot, melynek segítségével a zágrábi Ruđer Bošković Intézet neves stresszkutatóját, Nela Pivacot láthatja majd 3 hónapra vendégül.

- Ha eddig valaki nem tudta volna, a KOKI honlapjáról megtudhatta, hogy a Magatartás Neurobiológia osztály ill. a Magatartásélettan és Stressz csoportot Haller Józseffel ketten vezetitek. Miért alakult ez így, és mennyi többletmunka hárul most rád?

- Osztályunk rendhagyó módon csak egy csoportból áll. Mindkettő vezetője Haller József volt, de ő 2016 januárjától fél állásban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészet Tudományi Kar Rendészeti Magatartástudományi Intézetének /intézeti honlap elérhetősége/ intézetvezetője, illetve a Kriminálpszichológiai tanszéknek tanszékvezetője lett. Miután 2017 januárjától teljes állásban tölti be az előbbi pozíciókat, osztályunkat/csoportunkat ez év elejétől már csak félállásban vezeti. Az ő felkérésére segítem osztály- ill.csoportvezető helyettesként munkáját.
Mivel már több éve tartom kézben csoportunk pénzügyeit, így ebben nem történt nagy változás. Igaz, a több adminisztráció, például az új KOKI kapcsán felmerült megbeszéléseken való részvétel jelent egy kis plusz időt – munkát, de az intézetvezetés részéről felmerült kérések és kérdések egy részét próbálom megosztani a csoporttal, ami meggyorsítja a válaszadást, ill. egy adott feladat elvégzését.

- Akárhogy is, a nem várt feladatok valamennyire bizonyosan befolyásolják saját terveid kivitelezését, pl. témavezetéseidet. Mennyire voltál egy ilyen helyzetre felkészülve?

- A helyzet váratlanul ért, különösen, hogy Jóskától az osztályvezetővezető-helyettesi funkciók mellé megkaptam a 2016 decemberében induló OTKA projektje témavezetését is (Két különböző szerotonerg rendszer az agyban: a szociális viselkedés szabályozását érintő következmények). Igaz, könnyebbség számomra, hogy ez valamennyire a 4 éve kezdődött és most zárult medián ráfé szerepét vizsgáló ERC pályázat folytatásának tekinthető, s annak gyakorlati kivitelezésében jelentős szerepet játszottam.

- Mi a kedvenc témád és mit tartasz legnagyobb saját eredményednek, ötletednek?

- Bár már több, mint 10 éve foglalkozom magatartás-vizsgálatokkal, de még mindig leginkább neuro-endokrinológusnak tartom magam. A kedvencem a stresszkutatás, és persze a vazopresszin. Ez volt akadémiai doktori védésem fő témája is. Adenoasszociált vírusvektor segítségével sikerült igazolnunk, hogy a magnocelluláris rendszerből származó vazopresszin (és nem csak a kortikotróp-elválasztást serkentő hormonnal a parvocelluláris sejtekben ko-lokalizálódó) alapvető szerepet játszik a stressz hatására megemelkedő adrenokortikotróp hormon szintjének szabályozásában. Fontosnak tartom azt is, hogy a kutatásban általában alkalmazott hím állatok mellett mi nőstényeken is végeztünk vizsgálatokat. A gyógyszereket hagyományosan csak férfiakon tesztelik, pedig a nőkön megjelenő mellékhatások jelentős szerepet játszanak számos anyag visszavonásában /irodalmi hivatkozás/. Igazoltuk, hogy a vazopresszin alapvetően más szerepet játszik a két nemben, pl. a hímekben erőteljesebben vesz részt a szociális és memóriafolyamatok szabályozásában, mint a nőstényekben.

Egyik legérdekesebb eredményemnek az aldoszteronnak, mint perinatális stresszhormonnak leírását tartom, bár egyetértek a védésemen elhangzott kritikával, hogy ennek az állításnak a megalapozása még további kísérleteket igényel.

- Mi a következő megvalósítandó terved?

- Ha viccelni akarnék, azt mondanám, a Nobel-díj, de inkább azt mondom, nem panaszkodhatom, van mit csinálom. Rendszeresen listát írok a megírásra váró cikkekről, s ez inkább bővül, mint rövidülne. Van egy megvalósítandó OTKA pályázatom, és szeptembertől lesz egy új PhD hallgatóm is. Kacérkodom egy szakvizsga gondolatával, de sajnos épp a pszichiátria, az a terület, mely nagyon hasznos lenne kutatásaimhoz, a legkevésbé sem vonz. Ez volt az egyetlen tárgy az orvosi egyetemen, ami távol állt tőlem, mivel elég nehéz definiálni, mi is a normális, és így a beteg diagnosztizálása sem egyszerű feladat. Az élet fintora, hogy végül épp a pszichiátriai betegségek állatmodelljeinél sikerült kikötnöm!

- Ha nem is mindenki, de sokan tudják az intézetben, hogy komolyan sportolsz. Mennyit segít ennek a hallgatni is sok feladatnak magas szinten való elvégzésében a sport, ami szintén időt igényel?

- Amióta csak emlékszem, mindig sportoltam. Tizenkét évesen kezdtem el a tájfutást, ami azóta is a fő "szerelmem". Még életem párjával is egy főiskolás tájfutó versenyen "futottam össze". Nálunk a tájfutás egyfajta családi tevékenység is, gyerekeim ebben nőttek fel, fiam az ifjúsági tájfutó válogatottnak is tagja.

Mivel a sport mindig életem része volt, így nincs összehasonlítási alapom, azaz nem tudom megmondani, miben segített. De bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy jobban be tudjam osztani az időmet. Nagyon hasznos feszültségoldónak is tartom, illetve ha valakivel együtt futhatok, az szellemi felfrissülés is. Párom szerint ilyenkor leginkább terápiás futást művelek, mivel a pletykálkodás a lényeg, nem a sebesség.
A tájfutásban sokszor kell dönteni, és ha időközben rájössz, hogy rossz útvonalat választottál, nagyon gyorsan kell felmérned, mivel jársz jobban: ha most már mész a megkezdett úton, vagy ha inkább visszafordulsz, és egy új utat választasz. Az is előfordul, ha a verseny elején rossz útvonalat választasz, hogy úgy érzed, az egész "elúszott" már. Azonban ilyenkor sem szabad feladni! Minden verseny a célig tart, még javíthatsz, ill. a többiek sem tökéletesek, ők is hibázhatnak. Az ilyen ismeretek, a kihívásokhoz való gyors alkalmazkodás, a negatív élmények után is felállni tudás képessége az élet más területein is nagyon hasznosak.

- Mit jelent nálad az egyensúly munka, sport és család között?

- A sport közös tevékenység a családdal, és a tájfutás kapcsán jártunk sok érdekes helyen: futottunk Isztambulban, a Nagy Bazárban, illetve Velencében a csatornák fölött, ősszel pedig Rómába készülünk. Amióta a gyerekeim megnőttek (lányom szeptemberben kezdi a 2. évét az orvosi egyetemen, fiam pedig a 11. osztályt a Szent István Gimnázium matematika tagozatán), családom szerint kicsit munkamániás lettem. De ezt is igyekszem legalább a sporttal összekötni, konferenciákon, tanulmányutakon, Chicagotól Indiáig a világ számos pontján futottam már.

- Néhány hete, június 20-án, sikeres akadémiai védéseddel tudományos pályafutásod egyik vágya biztosan megvalósult. De mi a vágyad lelkes sportolóként?

- Egyik vágyam az, hogy egyszer életemben lefussak egy maratont, de ehhez kicsit többet kellene edzenem. Márciusban azonban Engadinban ez a vágyam olyan formán már teljesült, hogysífutóléccel sikerült leküzdenem a 42 km-t.