Madridi anzix

2019. május 3.

Erre a négynapos madridi útra az EMS /European Microscopy Society/ idei első vezetőségi megbeszélése adott alkalmat. Régen jártam ott, és már előre örültem, hogy ismét láthatom nem csak széles sugárútjait, tavaszi zöldben a nevezetes Retiro parkot, hírneves operaházát, a Teatro Realt, de főképp leghíresebb múzeumát, a Pradot, ami épp idén 200 éves. A hivatalos program végeztével oda is indultam – és állványerdőben találtam, ideiglenes főbejárattal. Vitathatatlan, kétszáz évenként valóban ráfér a tatarozás egy épületre. Jókedvem azonban egy kicsit megcsappant, mikor a 2001 után bevezetett szinte reptéri biztonsági ellenőrzésen átjutva, épp a kedvenc képeimet tartalmazó termeket találtam zárva, mert egy új kiállítás megrendezésén dolgoztak. Az a tudat sem nagyon vigasztalt, hogy a mi Szépművészeti Múzeumunké Európa egyik legjobb spanyol gyűjteménye, és nem is oly rég volt Rembrant és Vermeer kiállításunk is, de szerencsére elég gazdag anyagot tudott bemutatni a Prado még így is. Személyes ajándékként vettem, hogy a többi teremben való bóklászás közben az első csodálatos kidolgozású márványszoborról ami megállított, kiderült, Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja. Ezzel a huszonegykét évesen meghalt királylánnyal különleges kapcsolatom lehet, mert Manchesterben is az ő szobra volt az első, amit Virágvasárnap reggelén egy templomba belépve megpillantottam – és azonnal otthon is éreztem magam. Igazi madridi meglepetésem azonban nem ezzel a szeretetreméltó szenttel való képletes találkozás volt, habár egy királyi személy ahhoz is kötődik.

A Teatro Real felől a királyi palota felé indultam, és olvasgattam a házakon elhelyezett feliratokat, táblákat. Ami megállított, nem kőbe volt vésve, de maradandónak szánták, ugyanis az Escuela Superior de Música Reina Sofía, vagyis a Zsófia királyné Zeneművészeti Főiskola falát ékesítette.

A szöveg nem spanyol, hanem latin volt, abból is csak annyi, amennyit könnyen megérthettem: "Nulla aesthetica sine ethica. Nulla ethica sine aesthetica. „ Nincs szépség etika nélkül. Nincs etika szépség nélkül.

De ahogy Móra Ferenc Szeptemberi emlék című novellájában az a három egyszerű szó, „Unus es Deus” se nem azt jelenti, ’Egy Isten vagy’, se azt, ’Egy vagy Isten’– aki nem emlékezne a megfejtésre, olvassa el a novellát - ennek a különleges feliratnak is külön története van, amit Madridban még nem tudtam.

A felirat első fele az interneten azonnal megtalálható, de nem a nevezetes latin idézetek közt. A Madridi Egyetem egyik előadótermének táblájára írta fel búcsúképpen José María Valverde Pacheco spanyol költő, műfordító és filozófia történész, mielőtt lelkiismereti -politikai okokból 1964-ben az USA-ba emigrált Franco Spanyolországából. Táblára írt üzenetének második fele az elsőből maga számára levont konzekvencia volt "Nulla aesthetica sine ethica. Ergo apaga y vámonos." /kb. "hagyjuk az egészet és menjünk innen."/

A költő Franco halála után hazatért, de Madridban nem felejtették el, amit 64-ben búcsúüzenetként hagyott. Akik az új zenei főiskolát létrehozták, azt akarták, ennek az üzenetnek szellemében működjön, legyen együtt a szépség és az igazság, az ott nevelt tehetségek emberként is álljanak majd helyt.

Madridban még nem ismertem ezt a történetet, de a mondat már ott elgondolkoztatott.

Egyrészt, mert a kutatás etikai kérdései, köztük a fiatal kutatók nevelése is, manapság nem egyszerűen csak szóba kerülnek, de a legnevesebb folyóiratokban /ld. Nature/ is rendszeresen jelennek meg cikkek ebben a tárgykörben. Jóval többről van itt szó, mint „csak” a génmanipulációs vagy állatkísérletek hogyanjának kérdése. Ráadásul nem csak a kutatásnak, de az eredmények bemutatásának, a publikálásnak is megvannak a maga etikai követelményei. Az pedig, hogy erről annyit kell írni-beszélni, azt is mutatja, hogy a kutatási támogatásokért, az elsőségért folyó éles versenyben bizony itt is vannak, akik a szabályokat megszegik vagy visszaélnek helyzetükkel, beosztásukkal.

Másrészt, mint mikroszkóposnak, azonnal eszembe jutott, napi munkánk során milyen esztétikai élvezetet is jelent, mikor a mikroszkóp alatt - ill. ma már leginkább a képernyőn - végre szemünk elé tárul az, amiért annyit dolgoztunk, és amit esetleg a világon az elsők között láthatunk. És nem csak a kutatók találnak örömet egy jól sikerült kísérlet képekben megjelenő eredményeiben, hanem a különböző képpályázatok laikus nézői is, hiszen sok mikroszkópos felvétel valóban magával ragadó, s az, hogy minden szín, forma tudományos jelentőséggel is bír, még izgalmasabbá teszi a látványt és fokozza az élményt.

S bár a mai képszerkesztő programokkal igen könnyen lehet valamit „még szebbé” tenni, ez semmiképpen nem lenne etikus magatartás.

Jó lenne, ha láthatatlanul is, de az a Madridban látott felirat a kutatóintézetek falán is, még inkább az ott dolgozók szívében is ott lenne.

"Igaz szépség s szép igazság! – sohse
Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!"

"Beauty is truth, truth beauty - that is all
Ye know on earth, and all ye need to know."

John Keats: Óda egy görög vázához
Fordította: Tóth Árpád