Négy kérdés két új ERC pályázat nyertesünkhöz

2017. december 7.

Lassan már a két kezünk sem elég, hogy megszámoljuk, hány ERC pályázatot nyert munkatársunk van, ami egy összesen kb. 300 embert foglalkoztató intézetben igazán nem rossz teljesítmény. Semmi akadálya nincs, hogy az itt dolgozó fiatal kutatók megfogadják Kondorosi Éva akadémikus - 2010-ben ERC Advanced Grant nyertes, 2017-től az ERC egyik alelnöke – tanácsát, „legyünk minél többet ERC-nyertesek társaságában!”. Szabadics János 2009-ben, Makara Judit 2011-ben az MTA Lendület programja segítségével alakították meg csoportjukat a KOKI-ban, most pedig ugyanabban az évben lettek az ERC Consolidator Grant-jének nyertesei.

- Gratulálok ehhez a mindkettőtök személyes karrierje, és az intézet számára is jelentős sikerhez! Az ERC oldalán olvasható pályázati ismertető szerint a Consolidator Grant elnyerésének egyik feltétele, hogy a pályázat kiemelkedő felfedezést vagy tudományos áttörést ígér. A ti munkátokban mi győzhette meg erről a bírálókat?

MJ:
- Az én pályázatom középpontjában a CA3 piramissejtek dendritikus integratív folyamatainak vizsgálata áll, melyekről eddig még viszonylag keveset tudunk. Azt gondolom, koncepcionálisan a pályázatnak az a része a legizgalmasabb, ahol az in vitro megismert celluláris mechanizmusokat élő, viselkedő állatban tervezzük követni a CA3 hálózati működésének különböző állapotaiban.

SzJ:

- Míg a bemenetet fogadó dendriteknek Judit a szakértője, mi az idegrendszer kevésbé vizsgált „felét”, a kimenetüket adó sejtalkotók működését akarjuk megérteni. A dentate gyrus szemcsesejtjein serkentő szinapszisokat alkotó axonok ingerlékenységét, akciós potenciáljait, szinaptikus kimenetét és mindezek plaszticitását fogjuk feltérképezni. Elsősorban az az újdonság, hogy ezekből a kicsi axonokból végzünk közvetlen elektrofiziológiai méréseket. Mivel a tipikus méretű és az idegrendszer egészére nézve reprezentatív axonok eddig nem voltak elérhetőek hasonló mélységű betekintést nyújtó kísérletekkel, ezért biztos, hogy eredményeink teljesen újak, némely esetben akár váratlanok is lesznek.

- Mindketten elektrofiziológiai eszközöket alkalmaztok vizsgálataitokhoz. Mennyire igényel egy cégtől beszerezhető alapkészülék saját fejlesztést, és ez a tevékenység, ill. olyan munkatárs, aki ehhez is nagyon jól ért, mennyire feltétele a pályázat sikerességének?

MJ:
- Az elektrofiziológiai (vagy két-foton mikroszkópos) műszereket mi magunk nem tervezzük fejleszteni vagy alakítani, ezek gyári összeállítása elvileg megfelelő számunkra. Természetesen ezeknek a bonyolult műszereknek a használata magas fokú szakértelmet igényel, amit – legalábbis az in vitro kísérletek esetében - remélem eddigi publikációink igazoltak a bírálók számára.

SzJ:
- A mi eszközeink sem egyediek, mivel a patch clamp módszer részletei régóta adottak, de nálunk a csoporttagok egyedi kísérletes tudása abszolút elengedhetetlen. Azaz a módszertani előny elsősorban munkatársaimon múlik és nem az eszközökön. Brunner János és Oláh Viktor ötletei és innovatív kísérletei alapozták meg a sikeres pályázat irányát. Ha ők nincsenek, ez a pályázat sincs. Az is fontos lesz a projekthez, hogy hozzájuk hasonló tehetségekkel bővüljön a csoport.

Szabadics János kutatócsoportja. Balról jobbra haladva: Kókay Dóra, Neubrandt Máté, Marosi Endre, Szabadics János, Oláh Viktor, Brunner János, Tarcsay Gergely /fotó: Barna László/

- Milyen eredményeket vártok, ill. szeretnétek elérni a pályázat ideje alatt?

MJ:
- A pályázatban szereplő kísérletek jelentős része várhatóan megvalósítható, így a feltett fő kérdéseket remélhetőleg hamarosan el tudjuk kezdeni megválaszolni. Nagyon örülnék, ha a pályázat első felének végére a számunkra új metodikákat rutinszerűen tudnánk használni, és azt is remélem, hogy lesznek „meglepetések” is a kísérleti eredményekben, amelyek új kérdésekhez vezethetnek.

SzJ:
- Az interjú előadásban úgy fogalmaztam, arra keresünk bizonyítékokat, hogy az „axonok nem buták” és nem csak arra alkalmasak, hogy változatlanul közvetítsenek digitális idegi információt, hanem aktív és változatos építőelemei idegrendszerünknek, mivel sejttípus- és aktivitás-függő módon járulnak hozzá az információfeldolgozáshoz. Az interjún már be tudtam mutatni olyan eredményeket, amelyek ezt támasztják alá, így a következő öt évben “csak” az a feladatunk, hogy ezeket a példákat további meggyőző erejű eredményekkel igazoljuk.

- A Ti ill. csoportotok eddigi teljesítménye természetesen alapvető volt az elbírálásnál, de lehetett-e jelentősége az intézeti háttérnek is?

MJ:
- Ezt nem tudom megítélni, a bírálatokból erről a szempontról nem kaptam visszajelzést. Feltételezem, hogy a KOKI nemzetközi megítélése elég jó ahhoz, hogy az innen érkező pályázatokat mindenképpen „komolyan vegyék”.

SzJ:
- Én sem ismerem a bizottság döntési mechanizmusait, de úgy gondolom, az intézeti háttér mindkettőnk esetében nagyon fontos volt. Ezért pályázatomban büszkén hangoztattam is a KOKI nagyságát. Az, hogy két csoport már másodszor kap egyszerre támogatást ugyanabban a pályázati sémában (ld. a Freund és Nusser csoportok ERC Advanced Grant támogatását 2011-ben) egy szinergisztikus kölcsönhatást is mutat azon túl, hogy megerősíti, ez egy elismerten kiemelkedő intézet. A KOKI-ban lévő koncentrált tudás szerintem nagyon fontos az egyes csoportok pályázatainak sikeréhez, és ezt az előnyt ki lehet és ki is kell kihasználni azzal, hogy minél több pályázatot adunk be.