Professzor Úr kérem

Részletek egy beszélgetésből Vizi E. Szilveszter akadémikussal

2017. június 6. Kittel Ágnes

Professzor Úr kérem, én készültem, kell kezdenem, mint Karinthy rossz tanuló diákhősének. Készültem is, de mit tegyek, kis táblagépemnek /leginkább iPadnek nevezik/ úgy tűnik túl nagy volt a megtiszteltetés, mert 2 perc után befejezte a felvételt, amit természetesen akkor nem vettem észre, hiszen nem rá figyeltem. A Professzor úrral ui. nem csak jókat lehet beszélgetni, de tanulni is tőle, ami nem minden „hivatalos interjú” esetében mondható.
Egy cikk megírásakor a felvett anyag végighallgatása után lehet eldönteni, mi is kerüljön közlésre. Most abból válogatok, ami megmaradt. A rossz tanuló felel.

Az első kérdés mi is lehetett volna más, mint arról érdeklődni, mit jelentett számára, akinek oly sok akadémiai és állami, hazai és külföldi kitüntetése, elismerése van, az Akadémiai Aranyérem. Még azt is hozzátettem, előre elnézést kérve, hogy némiképp nem volt-e várható, hogy aki az MTA-nak két perióduson át is elnöke volt, előbb-utóbb megkapja ezt a kitüntetést.
Ez a kitüntetés a legjelentősebb, amit az Akadémiától kaphatott, válaszolta, és legfőbb értéke az, hogy azok adományozták neki, akikhez tartozik, akiket a családjának érez. Mert az a 365 akadémikus és az MTA doktorai is mind, olyanok számára, mint családja tagjai, akikkel azonos értékrendet vallanak, közös a gondolkodásmódjuk. És ez akkor is igaz, ha esetenként egy-egy kérdésben nem egyezik a véleményük. Ami a legfontosabb, az az értékrenden alapuló gondolkodás, mely megnyilvánul minden ellenőrzött kutatási eredményben, a több szinten megmérettetett publikációkban is. Tény, hogy a tudományban is vannak időszakonként divatos irányzatok és elméletek, de olyan „ízléscunami”, olyan kényszerítő erő, ami a sajtó által a politikai és közéletben megnyilvánul, elképzelhetetlen. Egy cikkben elfogadhatatlan lenne, amit a politika „PC speech”-nek nevez, hiszen a tudományban olyan, hogy „tuti”, nincs! Megpróbálunk egyre közelebb kerülni a valósághoz, de sosem mondhatjuk ki, hogy most már mindent értünk, minden egyértelmű.
"A tudósok, a kutatók különös állatfajhoz tartoznak", tette hozzá. Igaz, egy bankár keresetét nem lehet a kutatókéval összehasonlítani, de ők mit tudnak felmutatni? – tette fel a kérdést. Körülnézett a szobában, és az esztergált székkarfától kezdve a kis gépemig – mely sajnos most nem szolgált rá az elismerésre – mindenben a tudomány, a kutatók munkájának eredményét látta, és értékelte sokkal többre, mint a puszta anyagi javakat.
Mondta is : "Mindent másképp látok, mint az emberek általában."
Arra, vajon számíthatott-e a díjra, egyértelmű nemmel felelt, hiszen az elmúlt 32 évben az MTA volt elnökei közül mindössze ketten, Kosáry Domokos és Szentágothai János (1997-ben ill. 1985-ben) részesültek ebben a legnagyobb akadémiai kitüntetésben.
A múlt helyett újabb terveiről kérdeztem, és igen rövid választ kaptam, mert ugyan a munkahipotézis alapja a számtalan gyógyszer kifejlesztéséhez ma is kiindulópontként szolgáló legnagyobb felfedezésével, a nemszinaptikus jelátvitellel kapcsolatos, a megvalósítás módja még titok.
A jövő kísérletei azonban felelevenítették benne, hogyan kezdett régebbi tanítványaival újabb és újabb kutatási területeken dolgozni, s értek el nemzetközi sikereket, publikáltak mára már ezret meghaladó idézettségű dolgozatokat.
Az immunológia területén dolgozó Ilia Elenkov Bulgáriából érkezett. Nála akart tanulni, de mint idegtudós, ő az ország különböző egyetemeinek kiváló immunológus professzoraihoz küldte, de mindhiába. Mindegyikük visszaküldte hozzá, s így kezdődött el az a kutatás, melynek eredménye az ideg-és immunrendszer szoros kapcsolatát igazolta, újabb bizonyítékul szolgálva a nemszinaptikus jelátvitel meghatározó szerepére.
Feltétlen kiemelendő, hogy munkájuk nem csak alapkutatásként értékelhető magasra, de a belőle levonható következtetések az orvosi-műtéti gyakorlatba is szinte azonnal átültethetők voltak.
„Mindig arra igyekeztem, hogy amin dolgozunk, az felhasználható legyen a gyógyításban.”
Számos, mára már nemzetközi elismertséget élvező, önálló csoportokat vezető tanítványa közül most Haskó Györgyöt emelte még ki, aki szintén az immunológia területén szerzett nagy elismertséget és már sok éve Amerikában dolgozik, és Gáborján Anitát, aki a KOKI-val szemközti Fül-Orr-Gége Klinikáról jött át, hogy a Professzor úrral dolgozhasson.
Vele kezdte el azt a kutatási témát, mely nem csak azt bizonyította, hogy a belső fülben is felszabadul és védő hatású az a dopamin nevű ingerület-átvivő anyag, melynek nevét széles körben ismertté tette a Parkinson betegségben és a szorongásos kórképekben játszott szerepe.
Az már egy külön emberi történet, hogy Anita, ma a klinika docense, azóta is hálás, hogy a Professzor úr rászorította, írja meg PhD dolgozatát.
A hallással kapcsolatos kutatások természetesen tovább folytatódtak, s az újabb tanítványokkal elért egyik eredmény az élettudományok területének legmagasabb impaktú folyóiratai közé tartozó Cellben jelent meg 2015 végén.
És ha hallás, szóba kellett kerüljön a zene is, melynek szerepét az agy fejlődésében, a szinapszisok erősödésében már régen kimutatták és ma egyre többen kutatják. Arról is jelent már meg tudományos dolgozat, mennyire fontos lenne, hogy az emberek, az idősebb korosztály tagjai is!, agyuk egészségének, hallásuk védelmének érdekében maguk is zenéljenek.
Jól tudtam, hogy Professzor úr annak idején konzervatóriumba járt, s ma nem csak tudományos, zenei társaságoknak is aktív tagja. "Tehetségtelen zongorista voltam, de szolfézsban nagyon jó!”- kezdte, de nem azzal folytatta, mit jelent számára a zene. Freund Tamást, jelenlegi igazgatónkat említette, mint aki ezen a téren megelőzte őt. Amellett, hogy a nemzetközi kórusversenyeken már több díjat nyert Ars Nova Sacra kórusban énekel, és CD felvételek tanúsítják, amint hivatásos muzsikusokkal zenél együtt, klarinéton, szaxofonon játszik.
Freund Tamást május 30-én Budapest Hegyvidék Önkormányzata a kerület díszpolgárává választotta, s a kitüntetettet méltató ünnepi beszédre Professzor urat kérték fel.
A beszéd zárógondolata nem csak az ünnepelt érdemeit, Vizi professzor urat is bemutatja, s nem utolsó sorban, tanulságul szolgálhat mindnyájunk számára.
„. . . nem csak szakembert, hanem elsősorban embert kell nevelni. Embert, akinek lelke nyitott a művészetekre, amelyben a Platón által megfogalmazott esztétikum, a szép, az igaz és a jó is jelen van.
Mi, természettudósok a teremtett világban az igazat keressük. Tamásban, a világhírű tudósban megvan az a ritka képesség, irigylem is érte, hogy az igaz mellett a szépet is keresi, fontosnak tartja, sőt meg is találja.”