Adósságrendezés karácsony előtt

2018. december 13.

A karácsonyi ünnepi időszak előtt sokan érzik úgy, jó lenne az új évet tiszta lappal kezdeni, ezért amit csak lehet, igyekeznek befejezni. Némiképp ez a kis cikk is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen már régen ideje lenne, hogy honlapunkon azokat az osztályokat és ott dolgozókat is bemutassuk, akikről eddig nem esett szó. Mert igaz, hogy pl. a Humán Agyszövet Laboratórium mostanában nem vásárolt a világon egyedülálló műszereket, de az a tény, hogy ott emberi agyszövet áll rendelkezésre a kutatásokhoz, épp elég ok fontosságának megértéséhez. És van még egy ok, amiért az adósságrendezést innen kezdjük.

A Maglóczky Zsófia vezette laboratóriumban dolgozik az a Szocsics Péter, akitől úgy két hónapja egy körlevélfélét kaptunk azzal a kéréssel, hogy támogassuk vele a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján. egy rTMS készülék beszerzését. A szükséges összeg 50 ezer Ft volt…
Igen, 50 ezer és nem 500 ezer. Azt az embert pedig, akinek nem csak, hogy céljai vannak, de elérhető céljai, feltétlenül meg kell ismerni!

- Hogyan lett belőled kutató és miért épp nálunk?

- Erre nehéz egyszerű választ adni… Nem nagyon jut eszembe az a pillanat, amikor hirtelen megszületett volna bennem, hogy most akkor ennek szentelem az életem, inkább a dolgok „természetes folyása” vezetett erre a pályára. Érdekel a tudomány, az új eredmények, szeretek rájönni a dolgok miértjére, és nem zavar, ha a munka időszakonként egyhangúbbá válik. Ehhez még az a tény is hozzájön, hogy egy olyan témában dolgozhatok, ami igazán érdekel. Amikor lehetőséget találtam arra, hogy TDK hallgatóként bekapcsolódhassak a szkizofrénia idegrendszeri elváltozásaival kapcsolatos kutatásba, nem haboztam, egyből jelentkeztem. Hatalmas lehetőség lett számomra, és rengeteget tanultam itt az elmúlt öt és fél év során: a szakirodalomból, az önálló kutatómunka lehetőségéből és a tapasztalatból, hogy a kitartó munkának eredménye van.

- Az egyetem elvégzése után elmentél, utána visszajöttél!

- Igen, tettem egy „klinikai kanyart” és jelenleg tudományos segédmunkatársként, PhD hallgatóként dolgozom ugyanitt, a Humán Agyszövet Laboratóriumban, ahol Maglóczky Zsófia a témavezetőm és Paraczky Cili a munkatársam. A már említett szkizofrénia téma mellett fő kutatási irány maradt az epilepszia vizsgálata is, műtéti anyagon.
A saját kutatás mellett laborunk másik feladata a jó megőrzöttségű post mortem humán agyszövet gyűjtése a tatabányai Szent Borbála Kórházzal kollaborációban, és a szövetminták rendelkezésre bocsátása intézeten belüli és kívüli kutatócsoportok számára. Ebben a rendszerben a csoport orvos tagjaként az én feladatom lett az alanyok egészségügyi adatainak gyűjtése, rendszerezése. Ezek a minták és adatok számos kutatócsoportnak segítettek, hogy az állatmodellekben leírt tulajdonságokat emberi anyagon, az emberi idegrendszer működésében is megerősítsék.

- Beszélj egy kicsit kérlek arról a „klinikai kitérőről”, mely szorosan kapcsolódik a már említett pénzgyűjtési akciótokhoz!

- Korábbi munkahelyem a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája volt. Itt csatlakoztam a Mental pride nevű futócsapathoz, amit kolléganőm, Farkas Kinga kezdett el szervezni, hogy felhívja a figyelmet a mentális zavarok és az ezekkel kapcsolatos tévhitek miatt kialakuló stigmatizáció okozta problémákra. Ezekről egy, az idegrendszeri betegségekkel foglalkozó kutató illetve pszichiáter rezidens jóval többet tud, mint az átlagember. Amellett, hogy ezt az ügyet képviseltük a 33. Budapest Maratonon történő indulással, úgy döntöttünk, hogy a csapattagok gyűjtést is indítanak a Klinika javára. Gyakorlati célként a Klinika körülményeinek javítását, elsőként egy rTMS készülék beszerzését terveztük a befolyt összegből. A csapat összesen tizenkét tagból és egy kis szurkolói csoportból állt. Két négy fős váltóval, egy valaki a 30 kilométeres távon, és a hárman a teljes maratoni távon indultunk. A célul kitűzött kilométereket mindannyian teljesítettük, adománygyűjtési kampányunk során pedig 492.542 forintot gyűjtöttünk össze. Ehhez az összeghez az én személyes adománygyűjtő oldalamon keresztül 42.195 forinttal – a maratoni táv métereivel megegyező szám - járultak hozzá a támogatók. Nekik ezúton is szeretném ezt még egyszer megköszönni!

- Úgy érzed-érzitek, hogy a kutatóknak sajátos felelőssége, szerepe van egy társadalomban?

- Szerintem azért beszélhetünk a kutatók társadalmi felelősségéről, mert a mi „működésmódunkba” beletartozik az adatok szisztematikus gyűjtése, és azokból a megfelelő limitációk mellett fogalmazunk meg következtetéseket. Most, amikor rengetegen házalnak csodamódszerekkel, mindent gyógyító pirulákkal, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezek a nem bizonyított gyakorlatok veszélyesek lehetnek az emberek egészségére. A másik aspektus, ami miatt erről beszélhetünk, az a nagyobb tudásból adódó felelősség. Ezt a tudást tovább kell adnunk, hiszen ennek köszönhetően olyan dolgokra tudjuk felhívni a figyelmet, amiről lehet, hogy az emberek többsége még csak nem is hallott vagy tévhitekkel rendelkezik. Gondoljunk csak arra az időszakra például, amikor tudósok először kiálltak azzal az elmélettel, hogy az emberi civilizációs tevékenység globális klímaváltozáshoz vezet. Mára ez egy mindenki által ismert és érzékelt valóság, de ennek az ismeretnek az alapja tudományos munka, és az eredmények lehető legszélesebb körben történt megismertetése.

- És mit gondolsz a kampányotokról?

- Összességében sikeresnek éreztem. Nagyon fontosnak tartom, hogy a közösségi médián keresztül több ezer emberhez eljuthatott az az ügy, amit a futással képviseltünk. És erről érdemes és kell is beszélni, hiszen hiteles felmérések szerint élete során a társadalom tagjainak 25%-a érintett valamilyen mentális zavarban. Ennek ellenére a közéleti párbeszédben ez igen kevéssé jelenik meg, s ha mégis, akkor is sokszor csak negatív mellékhangokkal. A depressziót és szorongást sokan még ma is valamilyen jellemgyengeségnek tartják, a szkizofréniával élőket pedig elzárnák a társadalom „normális” részétől. És ilyen rossz példákat még lehetne sorolni…
Tőlünk nyugatabbra a rehabilitáció és a társadalmi integráció is sokkal hangsúlyosabban jelenik meg. Itthon is vannak ugyan műhelyek, melyek ezt a célt tűzték ki a zászlajukra, de egy egész országot érintő hálózatról nem lehet beszélni.
Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, a laikusoknak is szembesülniük kell ezekkel a kérdésekkel, párbeszédre van szükség. Egyrészt, hogy ne legyenek megalapozatlan félelmek. Másrészt, hogy segítségért tudjon és merjen fordulni az, aki valamilyen lelki eredetű problémát észlel önmagán vagy egy hozzátartozón. A futással ez volt a fő célunk, és nagyon remélem, hogy lesz még hasonló alkalom, ahol ez a csapat ismét kiáll pácienseinkért.