FK-18: Három nyertes a KOKI-ból | MTA KOKI

FK-18: Három nyertes a KOKI-ból

2018. augusztus 10.

Az FK-18 pályázati felhívás 40 év alatti kutatók számára szóló külön program, mely arra ad lehetőséget, hogy a fiatal kutatók saját kutatócsoportot alapítva Magyarországon indítsanak önálló kutatást.
A pályázatok értékelése a kutatói témapályázatok értékelési rendszerét követte. A szakértői csoportok (zsűrik) és tudományterületi kollégiumok anonim külső szakértők bírálatai alapján hozott javaslatát az NKFI Hivatal elnöke elfogadta.
Az Orvosi és Biológiai Tudományok Kollégiumához benyújtott 101 pályázatból 29 kutatási projekt támogatását hagyták jóvá.

Fiatal munkatársainknak, Aliczki Manónak, Barth Albert Miklósnak és Tóth Máténak sok sikert kívánunk új kutatási témájuk megvalósításához!

Az NKFI honlapján megjelent eredeti közlemény itt érhető el.