ISEV2018 - Töredékek egy barcelonai konferenciáról | MTA KOKI

ISEV2018 - Töredékek egy barcelonai konferenciáról

2018. május 11.

Barcelona akkor is szép, ha épp esik az eső, és bár esőben szinte minden nap részünk volt, megáznia sem kellett senkinek, mert a konferencia reggel fél kilenctől este nyolcig tartott, és még a hivatalos ebédidő alatt is volt vagy előadás, vagy bemutató, de poszter kiállítás mindenképpen. Ezt a rendkívül zsúfolt programot az ISEV /International Society of Extracellular Vesicles/ szervezőbizottsága minden bizonnyal azért állította így össze, hogy megfeleljen a téma iránt ugyancsak megnövekedett érdeklődésnek.

Mi a rendkívüli ezekben a gyakorlatilag minden sejtből kisebb-nagyobb számban és legalább két különböző módon kibocsátott, molekuláris összetételük alapján igen sokféle hólyagocskákban? Pl. az, hogy kicsinységük ellenére - átmérőjük 40-800 nm közötti, kivéve a már pusztulásnak indult ún. apoptotikus sejtekből felszabaduló, akár 1-5 μm-es átmérővel is rendelkező apoptotikus testeket - összetételük rendkívül változatos. Hordozhatnak DNS-t, mindenfajta RNS-t, fehérjéket és lipideket, beleértve az enzimeket és receptorokat is. Az ISEV első, 2012-ben, Göteborgban megrendezett konferenciája óta különösen a méretük szerint legkisebb, exoszómának nevezett extracelluláris vezikulák iránt nőtt meg ugrásszerűen az érdeklődés, és nem csak új kutatócsoportok jöttek létre, de cégek is alakultak az eredmények hasznosítására és a kutatás elősegítésére. Nem meglepő hát, hogy a göteborgi kb. 400 helyett Barcelonában már 1100 körül volt a résztvevők száma. Még a konferenciát megelőző ún. Education Day-re is, melynek előadásaiból valóban sokat lehetett tanulni, összesen majdnem ötszázan jelentkeztek! /Sőt, a kissé hideg termekben reggeltől estig ott is ültek és hallgatták az előadásokat, miközben kint ragyogó szép idő volt./

Az elhangzott előadások közös jellemzője volt a sokféle alapkérdés és alkalmazott kísérleti módszer ellenére, hogy a célok közt ott a lehető leghamarabbi és széleskörű alkalmazhatóság is. Ehhez pedig elkerülhetetlen, hogy mindig és mindenütt ugyanúgy történjen az azonos vezikulafrakciók izolálása, és ne maradjon el a minőségi ellenőrzés sem. Ma már nem kell bizonygatnunk, hogy az előttünk álló lehetőség óriási, az is nyilvánvaló, hogy az extracelluláris vezikulák izolálásában és jellemzésében is hatalmas technikai előrelépés történt az utóbbi években, azt azonban sajnos még nem mondhatjuk, hogy célhoz értünk. Igaz, a rákszűrési tesztekhez nincs szükség olyan fokú tisztításra, amit már ma ne tudnánk biztonsággal és megismételhetően elvégezni, erről maguk a teszteket gyártó cégek gondoskodnak ill. gondoskodni is fognak, de a kutatók eredményeinek valódi összehasonlítása csak akkor lesz lehetséges, ha mindenki szigorúan követi azokat az izolálási protokollokat, melyek egy része még ma sem minden pontjában kidolgozott ill. elfogadott. Így az igen csak változatos vezikulák azonosításához még évekig szükség lesz mikroszkópos módszerek alkalmazására is, és nem csak az ultrakrió-elektronmikroszkópiára, de a jó öreg transzmissziós elektronmikroszkópos vizsgálatokra is.

Mi az a közös tulajdonsága a sejtmembránnal egyesülő ún. multivezikuláris testből kibocsátott, aprócska (40-120nm átmérő) exoszómáknak és a 100-800nm átmérőjű, valamilyen külső stressz vagy belső inger hatására magából a sejtmembránból lefűződő ún. mikrovezikuláknak, ami miatt a konferencia előadásainak majdnem fele valamiképpen kapcsolatban volt a rákkutatással is? Az, hogy olyan molekulákat hordoznak, melyek révén azonosítani lehet az őket kibocsátó sejteket, és megbízható eszközként lehet őket felhasználni betegségek, ma még elsősorban a rák kimutatására, és sokak reménye szerint később terápiás célokra is. További előnyük, hogy a diagnózishoz nincs szükség fájdalmas - kellemetlen beavatkozásra, elégséges a likvid biopsziának nevezett, minimálisan invazív eljárás, amellyel a betegségre jellemző molekulákat valamilyen testfolyadékból /pl. vér, vizelet, nyál, könny, gerincfolyadék/ mutatják ki. Az első valóban sikeres, több nyugati országban egyre szélesebb körben alkalmazott teszt vizeletmintából szűr prosztatarákra, és 92%-os megbízhatósággal jelzi a pozitív eredményt!
A cég egyik alapítója és vezető kutatója az a svédországi Umea Egyetemen PhD-t szerzett, majd a Harvardon posztdok Johan Skog, akinek a Nature Cell Biology-ban 2008-ban megjelent cikke bizonyította elsőként, hogy a rákos sejtekből, nevezetesen glioblasztómából a vérbe kerülő exoszómák összegyűjthetők és felhasználhatók genetikai mutációk tanulmányozására. Nem meglepő, hogy most is számos előadást hallhattunk az extracelluláris vezikulák jelentőségéről, szerepéről, diagnosztikai ill. terápiás alkalmazásuk lehetőségeiről az agykutatásban. Azonban, bár igen nívós lapokban is megjelentek már cikkek pl. az Alzheimer- és Parkinson-kór és ezen hólyagocskák kapcsolatáról, az elsőhöz hasonló jelentőségű, közeljövőben történő, egyéb felhasználási lehetőségre utaló eredményekre még várnunk kell.
Dr Skog most az egyik "Meet the Expert" nevű, este fél hétkor kezdődő programban beszélt a humán és egyéb exoszóma preparátumok tárolási lehetőségeiről, a biobankok és a szigorúan betartandó izolálási protokollok szükségességéről. A téma fontosságát jelzi az is, hogy a késő esti óra ellenére is szép számú, nem kizárólag pályakezdő érdeklődő volt jelen, és számos kérdésre kellett válaszoljon.

Mi az, ami ezeken kívül, és valószínű sok itt hallott eredményeknél is tovább megmarad, majd?

Feltétlenül meg kell említeni Randy Schekman előadását, és nem azért, mert Nobel-díjas. Manapság minden, "magára valamit is adó" konferencia legalább egy Nobel-díjas előadóval szeret büszkélkedni, ráadásul Schekman a vezikuláris transzportfolyamatok vizsgálatában elért eredményeiért részesült ebben a kitüntetésben. Kiváló előadást tartott, tanítani lehetett volna, ahogy az idővel és a közlendő anyagmennyiséggel gazdálkodott, nagyon odafigyelt a kérdésekre és cseppet sem akart mindentudónak látszani. Legfontosabb közlendőjét azonban a válaszok utánra tartogatta. Arra hívta fel figyelmünket, ami egyre több helyen nem hivatalosan is szóba kerül, nevezetesen, hogy manapság a dolgok a tudományban rossz irányba mennek. A közlési kényszer, az impaktok és citáció hajhászása tönkreteszi a kutatástól elidegeníthetetlen kreativitást. És amíg egyes országokban még fizetnek is pl. a Nature cikkekért, a helyzet csak romlani fog, és továbbra is sok rossz cikk jelenik meg. Igen kemény szavak, különösen olyasvalakitől, akinek úgy gondolnánk, igazán nem lehet gond a Nature-ben elhelyezni egy közleményt.
Pokolba az impakt faktorokkal, foglalta végül össze, ne hagyjuk kreativitásunkat gúzsba kötni újságok, cégek érdeke vagy pénz miatt. És hozzátette azt is, hogy azon dolgozik, az általa alapított újságban - e-Life - csak valódi tudomány, jó cikkek jelenjenek meg.
Nem megszokott, hogy egy Nobel-díjas egy nemzetközi konferencián ilyen szavakat mondjon, de miért ne ragadta volna meg Schekman professzor a lehetőséget, hogy széles kutatói közösség előtt fejtse ki véleményét erről a valóban aggasztó jelenségről, melynek nem csak nyűgét érzi szinte mindenki, de sokan még az ennél is rosszabb tehetetlenséget vagy kiszolgáltatottságot?

Aki valaha is konferenciát szervez, méltányolhatott néhány másutt is alkalmazható ötletet is.

A konferenciát megelőző ún. Oktatási napon az ebédszünetet úgy rendezték, hogy a szekciók bevezető előadását tartó neves kutatók asztalaihoz odagyűlhessenek a téma iránti érdeklődők, és további kérdéseket tehessenek fel.
Nagy siker volt a zsűri által kiválasztott poszterek öt perces előadásokban történő bemutatása. Az előadások jó ritmusban peregtek, az időt mindenki betartotta, a sokféle téma pedig nem fárasztotta a hallgatóságot, inkább felkelthette érdeklődését a részletek iránt.
A késő délutáni "Meet the Expert" szekcióknál valószínű külön ügyeltek arra is, hogy ne csak a témaválasztás legyen időszerű, jók az előadók, de kiválóak az üléselnökök is. Közülük is kiemelkedett a Jose Carreras Leukémia Alapítvány által támogatott program üléselnöke, Theresa I. Whiteside, nagynevű rákkutató. Széleskörű ismeretei és elhivatottsága még azok előtt pillanatok alatt nyilvánvaló lett, akik addig nem ismerték nevét.

Nem a leukémiából kigyógyult világszerte ismert énekes, de szintén tenor unokaöccse, Sergi Gimenez Carreras, a konferencia megnyitó ünnepségének előadója volt. Az, hogy az általa előadott első számot egy népszerű Lehár operettből választotta, már maga garancia volt a sikerre. A trió - Carreras mellett egy szoprán énekesnő és a kísérő zongorista szerepelt - természetesen spanyol számokat is bemutatott, és természetesen vastapsot kapott.

A másik vastaps igen stílusosan, a zárónapon hagnzott fel.
Mina J Bissell kapta, az utolsó plenáris előadó, akinek előadása valószínűleg nem csak számomra jelentette az egész konferencia csúcspontját.
Ezért az előadásért repülte át előző nap az óceánt, és előre jelezte, hogy tulajdonképp élete munkáját akarja nekünk bemutatni. Ez elég ijesztő bevezetés lett volna, de akkor már túl voltunk azon, hogy a kezdeti rövid technikai szünetben megkérte hallgatóságát, segítsék őt ebben a nagy sötét teremben azzal, hogy mindenki felfüggeszti egy kicsit az okostelefonokon való olvasgatást és e-mailezést, és helyette rá figyel. Ezért a bátorságáért már tapsot érdemelt, érdeklődésünk pedig megnőtt.

Lenyűgöző volt az a szenvedély, amellyel ki-kiemelte kutatói életútja negyven évének általa legfontosabbnak tartott felfedezéseit. Példamutató az, ahogy fiatalabb munkatársairól beszélt, elismeréssel adózva munkájuknak, ötleteiknek, büszkén említve további sikereiket is. Mikor magyarázott, mintha mindenkihez személyesen szólt volna. "Minden sejtünk DNS-e ugyanaz és azért ezerfélék, mert más a környezetük", mondta. A tumoros szövetbeli sejt morfológiája és a tenyészetbe helyezett közti különbség vezette rá a környezet szerepének felismerésére. Amint 3D tenyészetet alkalmazott, a sejtek visszanyerték a szöveti környezetre jellemző alakjukat. Épp ezért nincs értelme olyan in vivo teszteket végezni tenyészetben, ahol a sejtek már eleve más morfológiájúak, mint a célszövetben. Hozzátette azt is, hogy ez a vezikulákkal kapcsolatos kutatásokra is igaz. A tenyésztés körülményeinek hatására megváltozott sejtekből gyűjtött hólyagocskák biztosan más összetételűek, mint az eredetei sejt által kibocsátottak, így a kapott eredmények felhasználhatósága igen csak korlátozott.
Az idő ugyan lejárt már, de az üléselnök még biztatta is, hogy csak mondja el, amit szeretne. Előadása végére hallgatósága nem elfáradt, hanem valósággal feltöltődött, ami bizony nem sűrűn fordul elő egy konferencia végén. Azzal búcsúzott, hogy dolgozzunk teljes lelkesedéssel az extracelluláris vezikulák sokat ígérő témájában, és soha ne hagyjuk, hogy bárki elbátortalanítson bennünket, meggátolja ötleteink megvalósítását, mert ehhez még egy Nobel-díjasnak sincs joga!