Felhívás a Professzorok az Európai Magyarországért Egyesület XXIV. Nemzetközi Tudományos PhD-Konferenciáján való részvételre

2022. szeptember 30. péntek

A  huszadik  éve működő  Egyesületünk megalakulása óta kiemelt  küldetésének  tekinti  a tudományos  pályájukon elindult PhD-hallgatók, fiatal kutatók és az azt tervező egyetemisták szakmai segítését.

 

E  célból  eddig  huszonkét  „élő”  és  három  online  nemzetközi  tanácskozást  szerveztünk  és  az  azokon elhangzott előadásokat huszonöt elektronikus könyvben megjelentettük.  
A sikeres tudományos pálya megalapozását és a jövő vezető kutatóinak kinevelését ez alkalommal is támogatni  kívánjuk  azzal,  hogy  2022.  november  17-én  (csütörtökön)  nemzetközi  tudományos konferenciát  szervezünk  a  fiatal  kutatók  számára,  s  az  elhangzott  előadások  alapján  készült tanulmányokat (lektorált, ISBN számmal ellátott) elektronikus kötetben a konferencia után rövidesen most is megjelentetjük. 

E  konferencián  szívesen  látjuk  az  összes  hazai  és  határon  túli  fiatal  magyar  kutatót  és  doktori cselekményben részt vevő hallgatót, valamint a tudományos pályára készülő mesterszakos diákokat is. Külön kérésre, indokolt esetekben online is be lehet kapcsolódni a tanácskozás munkájába!


A tudományos tanácskozásra

 

2022. november 17-én (csütörtökön) 10-16. óra között, Budapesten /a Villányi úti Konferencia Központban/ kerül sor.

 

Előadással és/vagy poszterekkel nevezhetnek az alábbi tudományterületeken és témakörökben folyó PhD-képzések résztvevői, fiatal kutatók és tudományos pályára készülő egyetemi hallgatók:

 -    Gazdaság- és Szervezéstudományok, Informatika
 -    Társadalom- és Természettudományok, interdiszciplináris kutatások
 -    Művészettudományok, Irodalomtudományok, Klasszikus- és modern filológia
 -    Orvos- és Egészségtudományok
 -    Alkalmazott tudományok, tréning- és terápiakutatás, kommunikáció
 -    Műszaki- Mezőgazdasági és Hadtudományok
 -    Föld- és Környezettudományok, Tájépítészet
 -    Pszichológia, Szociálpszichológia, Filozófia, „Digitális” kor- Mesterséges Intelligencia.
 -    Jogtudomány (elmélet, jogalkotás, jogalkalmazás, társadalmi felelősségvállalás)
 -    Történelem, Had- és Helytörténet, Politológia, Szociológia, Néprajz
 -    Neveléstudományok, Andragógia, Gerontológia, Hittudomány

A fiatal kutatók - bevezető plenáris előadás után - szekcióüléseken mutatják be vizsgálataikat, illetve posztereiket. Előadásaik 15 percesek lehetnek, amelyeket szekcióviták követnek.
A résztvevőket a jövőre vonatkozó javaslatainkkal is segítjük, s az Egyesület PhD-műhelyeihez való csatlakozáshoz is lehetőséget kapnak.  

 
A  tudományos  tanácskozásra  valamennyi  fiatal  kutató,  tudományos  érdeklődésű  mesterszakos hallgató bármelyik meghirdetett témakörrel jelentkezhet. A jelentkezések alapján a PEME szakmai műhelyei  által  felkért  vezető  kutatók  tesznek  javaslatokat  a  téma  elfogadására,  s  a  szekciókba  való besorolásra.  Jelentkezni  maximum  3  oldalas  tudományos  vázlattal,  (amelyben  lehetőség  szerint fogalmazódjék meg a kutatás eredményeinek tervezhető hasznosulási terepe is) és rövid (8-10 soros) szakmai „életút – mérleg”- gel, vagy tervvel, valamint poszter-elképzeléssel lehet.  
E  rendezvényünkkel  a  tudományos  eredmények  bemutatásához  fórumot  és  lektorált  megjelenési lehetőséget kívánunk biztosítani a jelentkezőknek. A konferencián elhangzott előadás alapján készített végleges tanulmány, vagy poszter elektronikus úton való leadásának határideje 2022. november 30. /Az előadás alapján írt TANULMÁNY: minimum 5, maximum 12 A/4 oldal, Cambria betűtípus, 11-es betűméret, 1,15 sorköz beállítás, hivatkozás az akadémiai rend szerint készüljön Word formátumban. Képeket, grafikonokat tartalmazhat, de egy tanulmány terjedelme kb 300 KB legyen/.

 

A konferencia hivatalos nyelve a magyar. A dolgozat benyújtható angol nyelven is, azonban az előadást a magyar anyanyelvű egyetemek hallgatóinak magyar nyelven kell megtartaniuk. Határon túli hallgatók esetében  a  magyar  mellett  az  angol  nyelvű  prezentáció  is  megengedett.  Az  elektronikus  könyvben megjelenő tanulmányok nyelve magyar. Minden jelentkező csak egyszer adhat elő, de társszerzőként több előadott tanulmányt is jegyezhet.
A részvételi díj: 15.000 Ft/fő.

 

Jelentkezési határidő: 2022. október 31.

 

A Jelentkezési lapot (mely a honlapról is letölthető), a fentebb jelzett tudományos vázlatot és az „életút- mérleg”-et a következő címre kérjük küldeni: elnok@peme.hu. Érdeklődni ezen az e-mail címen, illetve a 30-494-8456 telefonszámokon lehet.
A  szervezőbizottság  az  előadás-  vagy  poszter-tervek  elfogadásáról  november  07-ig  értesíti  a jelentkezőket. A részvételi díjat az értesítést követően, de legkésőbb november 12-ig kell átutalni a következő bankszámlára:
PEME OTP 11705008-20484109 (Amennyiben a befizetés nem történik meg, a jelentkező nem vehet részt a konferencián. A jelentkezés elfogadása utáni esetleges visszalépés esetén a szervezők a részvételi díjra igényt tartanak.)


Tisztelt Fiatal Kutató Kolléganő/Kolléga!


 Örömmel várjuk Önt is! Biztosak vagyunk abban, hogy - az eddigi konferenciáinkhoz hasonlóan - most is  magas  szintű  szakmai  tanácskozás  részesei  lehetünk,  és  abban  is,  hogy  az  e  konferencián elhangzandó   előadásához   kapcsolódó   vélemények   megformálásával   és   írását   is   tartalmazó tanulmánykötettel is segíthetjük az Ön tudományos jövőjét.

Az Elnökség nevében szeretettel várjuk jelentkezését!

 Budapest, 2022. szeptember 26.

        Dr. Demetrovics János                       Dr. Simai Mihály                    Dr. Koncz István       akadémikus, alapító elnök        akadémikus, tudományos alelnök                               elnök

Elérhetőség: elnok@peme.hu;  
Tel: 06-30-494-8456  

A korábbi rendezvények kötetei a PEME oldalán megtekinthetők.

<< Vissza