ISCTICO konferencia és Issekutz-díj

2021. november 22. hétfő
Címkék: Hírek

Megrendezett, nem virtuális konferenciáról manapság nem túl sokat hallhatunk. A pécsi 11. ISCTICO konferencia sikerességéhez a KOKI kutatói is hozzájárultak egy szekció szervezésével, előadásokkal, köztük az Issekutz-díjat átvevő Sperlágh Beáta plenáris előadásával. Gratulálunk a sikerhez!

A tavalyi év március utánra tervezett konferenciái közül a legkisebb létszámúak közül is alig néhány valósult meg úgy, ahogy tervezték. Sok elmaradt, illetve a következő évre halasztották, más virtuális konferencia lett, résztvevőinek száma pedig az eredetileg vártnak fele vagy annyi se. Az idő tökéletes megoldást a Covid19 ellen még nem hozott, de a nyári pár hónap alatt tavaly is, idén megvalósítottak néhány eseményt, ha csökkent létszámmal is.
Szerencsére ezek közé tartozik az eredetileg 2020 májusára tervezett ISCTICO – HUPHAR – IUPHAR közös konferencia is, melyet végül 2021. október 27–30 között tartottak meg Pécsett, a a fénykorára emlékeztető szépségű székesegyház
szomszédságában levő, valaha uradalmi magtárként szolgáló, csodásan felújított és megújított Magtár Látogatóközpontban.

/A titokzatosnak tűnő ISCTICO egy nemzetközi szimpóziumsorozat neve -International Symposium On Cell/Tissue Injury and Cytoprotection/Organo-protection - a HUPHAR a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság nevének angol rövidítése, az IUPHAR pedig a Nemzetközi Farmakológiai Társaságé. A konferencia szervezésében szerepet vállalt a Pécsi Tudományegyetem és a Szentágothai Kutatóközpont is./

A rendezvény sikeréért mindent megtettek a szervezők, az időjárás is pártfogó volt, és az a százhatvan résztvevő, aki előadóként vagy hallgatóként megjelent, valóban jól érezte magát.

Ehhez talán az is hozzájárult, hogy a rosszabbodó járványhelyzet közben, az elmaradt konferenciák után mindent kivételesnek éreztünk, és fokozottan örültünk, amikor régen látott kollégával, baráttal találkoztunk. Kiválóan felkészült előadóink voltak, és aki közülük nem tudott is eljönni, az internet segítségével mégis megtartotta előadását. Se Oroszország, se az USA nem volt elég távol ahhoz, hogy láthassuk és hallhassuk őket, és előadásukat követően kérdésekre is szívesen válaszoltak.

A konferencia különleges, megilletődést is okozó pillanata volt, mikor a neves meghívott előadó az idei orvostudományi Nobel-díjasokat említve hozzátette a téma egyik úttörőjének, a két éve elhunyt pécsi Szolcsányi János professzor úrnak nevét is, mint velük egy szinten lévőét. Két másik előadó is hasonlóképp tett, egyikőjük még Szolcsányi professzor úr képét is bemutatta.

Az előadók közt számos fiatal volt, akik szakmai felkészültségük mellett azt is bizonyították, hogy mára angol nyelven tartani előadást az alapkészségek közé tartozik. Talán az éves kihagyás is hozzájárult, de a hallgatóságtól sok és jó kérdés érkezett, és nem lehetett panasz a poszterszekciók látogatottságára sem.

Az első napon hangzott el plenáris előadásként a 2020. évi Issekutz-díj nyertesének előadása. Az Issekutz-díj a Magyar Farmakológiai Társaság legnevesebb díja, intézetünkből eddig Vizi professzor úr nyerte el.

A 2020-as díj nyertese Prof. Dr. Sperlágh Beáta lett, akinek “30 year journey around the ATP molecule: novel perspectives for the treatment of nervous system disorders” című, érdeklődéssel követett ünnepi előadása, pontosabban az utána kapott kérdésekre adott válaszai zárták az első nap tudományos programját.
Bea másnap Dénes Ádámmal együtt egy szintén sikeres szekció üléselnöke is volt. Ekkor Ádám tartott igen lendületes, gyönyörű ábrákat - képeket tartalmazó előadást. Intézetünkből harmadik előadóként Iring András következett, akit az előadása kezdetén előforduló kisebb technikai nehézségek sem tudtak megakadályozni abban, hogy meggyőző, szép előadást tartson, és a kérdésekre adott válaszainak alapossága is elismerésre késztette a hallgatóságot.

Megemlítendő még, annál is inkább, mert a KOKI-ból Ádám csoportja is érdekelt már a témában, hogy a péntek délelőtti programban mutatkozott be a hazai extracelluláris vezikula kutatások összefogására alakult új MFT szekció.
Az előadások meglepően széles spektrumát villantották fel ezeknek a kutatásoknak, és segíthették ezzel elő az egymásról talán nem is tudó kutatócsoportok jövőbeli gyümölcsöző együttműködését.

A konferencián kiosztottak poszterdíjakat, és Mátyus Péternek a 2018-as Issekutz-díj győztesének felajánlása jóvoltából a két legjobb fiatal előadó is díjazásban részesült.
De, ahogy egy jó konferencia esetében mindig így történik, aki ott volt, akár előadóként, akár hallgatóként, szintén nyertesnek érezhette magát.

Gratulálunk az Issekutz-díjhoz Sperlágh Beátának, a sikeres szekciószervezésért és előadásokért pedig Dénes Ádámnak és Iring Andrásnak is.

<< Vissza