MTÜ - újragondolva

2021. november 5. péntek
Címkék: Hírek

Az élet váratlan helyzeteire megfelelő választ adni a túlélés elengedhetetlen feltétele, még egy ünnep esetében is. A tudomány ünnepének megmaradása pedig attól függ, mennyire fontos a kutatók számára a tudás továbbadása.

Bizonyára nem a véletlen műve, hogy minden korban, minden kultúrában voltak és vannak ünnepek. Egy ünnep pedig nem attól valódi, mennyire felel meg a reklámok alkotta képnek, hanem attól, ha az emberek magukénak érzik. Ezt pedig hiábavaló lenne megparancsolni. Az ilyesmi vagy kialakul, vagy nem. Mindenesetre egy intézetben nagyban segíti az ünnepi, vagy legalábbis kivételes hangulat létrejöttét, ha egyszerre tele lesz az előcsarnoka egy csomó diákkal. Igazgatónknak is azonnal eszébe jutott, hogy a hallban nem zsibvásár van, hanem csak négy gimnáziumból hozzánk látogató, és igazán rendesen-csendesen viselkedő diákok várják, kezdődjön-folytatódjon a Magyar Tudomány Ünnepe, pontosabban az a program, amit a szokásosnál izgatottabban, ennek kapcsán szerveztünk számukra. Bizony, izgatottabban, hiszen tavaly erről szó sem lehetett, és most sem voltunk biztosak abban, hogy a megszokott 70-80 diák helyett legalább az a 32, aki az előadóban egyszerre helyet foglalhatna, végül majd el is jöhet.
Maga a rendezvény tavaly sem maradt el, hiszen az előadásokat Zoomon közvetítettük, és így mentek a kérdések és válaszok is, de valljuk be, egy jó előadás ugyan így is élvezhető, de a dolog koránt sem ugyanaz.
Tavalyi tapasztalatainkat is felhasználva szerveztünk idén újra mindent. Jóval kevesebben is voltunk, mint azt ilyenkor megszoktuk, de az egész nap nem csak ettől volt más, mint eddig. Fontos változás volt, hogy az előadásra kapott időt senki nem lépte túl, a termet a kérdésekre szánt percek alatt is szellőztettük, a laborlátogatások, ahol erre mód volt, nyitott ajtók mellett zajlottak, kizárólag egy - egy gimnázium 8 diákja vehetett részt rajtuk egyszerre, és szigorúan csak 15 percig tartottak, majd a csoport kísérővel indult a következő helyszínre.
Ezt a szigort szerencsére a diákok egyáltalán nem kifogásolták.
A budapesti Baár-Madas Gimnáziumból érkezett diákok azt írták, "Nagyon érdekes és jól szervezett volt az egész nap.. . . Az előadások és a laborlátogatások időtartama is megfelelő volt . . .." "A kis csoportok kötetlenebbé tették a beszélgetéseket."
A Városmajori Gimnázium egyik diákjának hízelgő véleménye szerint : "A laborlátogatások pedig egyszerűen fantasztikusak voltak. Az elektronmikroszkóp és a fénymikroszkóp működését érthetően magyarázták el a kutatók, és örültem, hogy mi is kipróbálhattuk a berendezéseket. A Mikics labor bemutatója állt hozzám a legközelebb, mivel talán ezt értettem meg a legjobban, és maga a kutatási terület és módszerek is lenyűgöztek."
Veszprémből, a Lovassy László Gimnáziumból érkezett vendégeink egyikének az tetszett a legjobban, hogy ". . . a középiskolai tananyagnál sokkal magasabb szintű előadásokat hallgathattunk meg, így sokkal jobban elképzelhető, hogy milyenek lehetnek az egyetemi előadások. Az is tetszett, hogy mindegyik előadás az idegrendszeren belül teljesen másról szólt, így láthattuk, hogy ezen a témán belül is mennyi érdekes különböző terület van."
A Fazekas Gimnázium diákjai a kutatók munkakörülményeit is megfigyelték: ". . . elgondolkodtatónak találtuk a körülményeket, melyben a kutatók dolgoznak." Volt, aki a szűkös szobákat egyenesen depresszívnek érezte. (Ezen az általunk is ismert gondon csak egy tágasabb intézet segíthet, mely talán a közeljövőben fel is épül majd.)
A négy különböző témájú előadás közül a bél mikrobióm és a központi idegrendszer kapcsolatáról szólót említették a legtöbben, "mert bemutatta, hogy a táplálkozásnak milyen fontos szerepe van az idegrendszer működésében."
Annak is örülhettünk, amikor ilyen sorokat olvashattunk: "Az előadások felkeltették az érdeklődésemet, nem csak az adott témák irányába, de a kutatások iránt is."
Az egyik diák pedig egyenesen azt írta: " A pályaválasztással kapcsolatos kérdéseimre is választ kaptam." Mi többet várhattunk volna el négy előadástól és három laborlátogatástól?
 
A legnagyobb dicsérettel felérőnek éreztük, amit a pécsi Leöwey Klára Gimnázium tanára írt, aki diákjaival együtt hallgatta iskolájukban az előadásokat: ". . . az előadások után a gyerekekkel még sokáig beszélgettünk arról, hogy mennyire fontosak az ilyen jellegű programok."
Hogy kerül ide a pécsi gimnázium?
Nem csak arra ügyeltünk, hogy minden biztonsági óvintézkedést betartsunk, de tavalyi tapasztalataink alapján úgy döntöttünk, ha a járvány bezár, mi nyitunk, és elküldtük felhívásunkat és meghívásunkat virtuális előadásainkra minden gimnáziumba, melyet csak elértünk e-mailen. Így történt, hogy nem csak Pécsett, de még Zentán, és a jóval távolabbi Sepsiszentgyörgyön is hallgathattak bennünket!
 
Előadásaink november végéig a YouTube-on továbbra is elérhetők.
 
 
 
<< Vissza

MTÜ-újragondolva