A tanult félelem tanulmányozása

Egy általunk érdekesnek tartott témára azonnal felfigyelni, mikor átlapozunk egy újságot, legörgetünk egy internetes oldalt, mindennapos dolog. Nagyobb szövegkörnyezetben is észrevenni valaki nevét, akit ismerünk, munkatársunk, szintén nem ritkaság. Ahhoz azonban, hogy azonnal értékelni tudjuk azt is, milyen jelentős munkát kellett végezni ahhoz, hogy valaki egy adott tudományos folyóiratban közölhesse eredményeit, már kutatónak kell lenni. Éppen ezért az, hogy Bruzsik Bíborka elsőszerzőségével az egyik legelismertebb idegtudományi lapban, a Journal of Neuroscience-ben jelent meg cikk, egymagában is elég ok lenne a gratulációra.
- A cikk megjelenése kutatói pályád eddigi legnagyobb sikerének is számít, Bíborka?
- Igen. Annak pedig külön örülök, hogy a téma külföldi szakértői is pozitívan fogadták. Ráadásul annak a számnak, amiben megjelent, a címlapfotóját is tőlünk választották, egy Biró László által készített mikroszkópos felvételt.
- Mielőtt magáról a munkáról kérdeznélek, mondd el kérlek, mikor és hogyan kerültél intézetünkbe?
- Még 2012-ben, TDK hallgatóként csatlakoztam a Magatartásélettan és stressz kutatócsoporthoz. A csoport munkájáról egy egyetemi hírlevélből értesültem, és egyből megtetszettek a változatos és izgalmas kutatási témák, többek között az agresszív pszichopatológiák és szorongásos zavarok modellezése.
- A csoport kutatási témái meglehetősen időigényes kísérleteket követelnek. Ennek hogy tudtál eleget tenni?
- Egyetemi éveim alatt gyakorlatilag több időt töltöttem itt, mint az egyetemen, mert úgy éreztem, itt több olyan tudást szerezhetek, amit a későbbiekben valóban használni is fogok. Rengeteg gyakorlati és elméleti tudást sajátíthattam el dr. Biró Lászlótól, aki szintén hallgatóként egy egész TDK-s generációt „nevelt fel” a csoportban. De nagyon sok segítséget kaptam a csoport minden tagjától, mert a hallgatók tanítására, TDK versenyekre való felkészítésére mindig kiemelt figyelmet fordítottak. Ilyen szociálisan is összetartó, baráti munkaközösséget nem hiszem, hogy máshol találtam volna!
- Érthető, hogy itt maradtál PhD hallgatónak is. Az eltöltött idő alatt azonban több szervezeti változás is történt!
- Még TDK munkám során kezdtem el együtt dolgozni dr. Tóth Mátéval, aki akkor tért haza Amerikából. Fokozatosan kapcsolódtam be saját kutatásába is, mely egyre nagyobbá nőtte ki magát, és végül ez lett a PhD témám is. Időközben a nagyobb csoport kettévált, dr. Mikics Éva önálló kutatócsoportot alapított, és ennek vagyunk tagjai, PhD munkámat pedig Máté és Éva együttes szakmai vezetése alatt végzem.
- Mit szeretsz benne a legjobban?
- Általában a munka kezdeti fázisát, a kísérletek megtervezésének folyamatát, hipotézisek felállítását. Azt is szeretem, hogy van lehetőség a folyamatos fejlődésre, új technikák elsajátítására és az élethosszig tartó tanulásra is.
- És mit szeretsz kevésbé?
- Bár összességében a kutatói munka nagyon változatos, sok szabadságot is adhat, hiszen a kutató kreativitásán, problémamegoldó készségen múlik, milyen módszerekhez fordul, milyen kérdéseket tesz fel, gyakran kell monoton munkafázisokat végezni. A cikkekben olvasható kutatási eredmények mögött általában sokkal több munka van, mint amennyi aztán megjelenik.
Szerintem a kutatókat munkájuk során több kudarc éri, mint sikerélmény, így aztán nekem is vannak napjaim, amikor a kávészünet a munkám kedvenc része!
- Maradjunk az igazi kedvencnél, a kreatív megoldások alkalmazásánál! Mi volt a Te részed a most megjelent munkában, saját ötleted?

- Erre nem is olyan könnyű válaszolni, bár saját ötletek nélkül csoportunkban senki nem lehet egy cikk első szerzője. A kísérletek többsége ugyanis közösen megbeszélt ötleteinkből állt össze, és a kísérlet szinte minden fázisában és az adatok elemzésében is részt vettem. Szerencsés vagyok, mert Máté nagyon rugalmas témavezető, aki nagy szabadságot ad nekem, közös kísérleteknél pedig nem hoz nélkülem döntéseket. Csoportvezetőnkre, Évára is jellemző ez a rugalmasság, ráadásul rengeteg hasznos tanácsot, építő kritikát kaptunk tőle a projektre vonatkozóan is. És talán itt a legjobb alkalom arra is, hogy megköszönjem a dr. Zelena Dóra, illetve dr. Liposits Zsolt csoporttól kapott technikai segítséget is.
- Miután már ennyi mindent megtudtunk arról, hogyan és kikkel dolgoztál, ismertesd röviden, mit is vizsgáltatok és milyen eredményre jutottatok?
- Cikkünkben a stria terminalis beágyazott magját vizsgáltuk, egy olyan agyterületet, amit szakmai berkekben is kevesen ismernek, utóbbi időben azonban számos kutatási területen egyre inkább előtérbe kerül. Bár mérete nem túl nagy, felépítése és eddig leírt funkciói annál komplexebbek. Többek között fontos szerepe van a stresszválasz szabályozásában, a szorongásban, kényszerbetegségekben és a táplálkozásban is. Kutatásainkban a tanult félelmi válaszokban betöltött szerepére koncentráltunk. Miközben sejtspecifikus módszerekkel stimuláltuk ezt az agyterületet, a félelmi emléknyomok kialakulásának több szakaszát is vizsgáltuk, és sikerült egy olyan sejtcsoportot azonosítani, melynek szerepe van a félelmi emléknyomok rögzülésében. Ez azért is fontos, mert a félelem agyi mechanizmusainak feltárásához az eddig is sokat tanulmányozott amigdalán kívül egyéb szabályozó agyterületek működésének megértésére is szükség van. Ez különösen igaz olyan régiók esetében, melyek hozzájárulhatnak a félelem generalizálódásához, állandósult szorongássá válásához. Alapkutatások szükségesek ahhoz, hogy megérthessük ezen agyterületek sejtjeinek, hálózatainak működését (pl. a félelem során), hogy a későbbiekben ezek jelentőségét egyes pszichológiai zavarokban klinikailag is igazolva, kifejleszthessék a megfelelő terápiás eljárásokat.
- Miért kell a félelmet "tanulni"?
- A félelem egy, az evolúció során konzervált érzelmi reakció, melynek az a célja, hogy az egyed elkerülje azokat a negatív hatásokat, amelyek a túlélési képességét csökkentik. Vannak veleszületett és tanult félelmi válaszaink, és ez utóbbiak kiemelten fontosak a környezetünkhöz való alkalmazkodásban. Tanult félelmi válasz például, hogy nem nyúlunk a forró tűzhelyhez. Néhány esetben azonban a félelem patológiássá válhat, és rontja az életminőséget. Ez történik például a poszttraumás stressz zavarban (PTSD), amikor egy traumatikus élmény hatására kialakuló félelem nem oltódik ki, és biztonságos környezetben is megjelenik. Ennek a betegségnek a megértéséhez fontos, hogy laboratóriumi körülmények között is vizsgálni tudjuk, hogyan rögzülnek az egyed élete során szerzett félelmi emléknyomok, hogyan olthatók ki, stb.
- Milyen kísérlettel lehet ezt modellezni?
- Gyakori laboratóriumi módszer a pavlovi félelmi kondícionálás. Ekkor egy semleges inger (pl. hang) és egy averzív inger (pl. gyenge áramütés) egyidejű, ismételt használatával asszociációt váltunk ki a két inger között, így a későbbi előhívásoknál a hang már önmagában is félelmet idéz elő. Kísérletünkben az averzív inger egy gyenge lábsokk, amit egy sípoló hang kísér.
- Ilyesmivel azért egy egér a természetben igen ritkán találkozhat. . .
- Épp ez teszi lehetővé, hogy tanult és nem veleszületett félelmi választ vizsgáljunk! Ez egy széleskörben alkalmazott módszer, mivel a rágcsálók képesek a kellemetlen inger és az azt előrejelző hang közötti asszociáció kialakítására. A félelem agyi mechanizmusai is evolúciósan konzerváltak, így nem is olyan meglepő, hogy számos olyan agyterület esetében, melynek funkcióját először rágcsálókban vizsgálták, később emberekben is igazoltak hasonló magatartási szerepet.
- Ez várható az általatok vizsgált agyterület esetében is?
- A stria terminalis beágyazott magjának humán megfelelőjéről keveset tudunk, mert mérete és helyzete miatt képalkotó eljárásokkal nehezen vizsgálható, de úgy tűnik, hogy szorongásos zavarokban, fóbiákban, poszttraumás stressz zavarban érintett.
- Bár a szorongás nőkre jellemzőbb, ti csak hím egerekkel végeztétek a kísérleteket. Miért?
- Az idegtudományokban sajnos régi hagyomány, hogy inkább hím állatokat vizsgálnak, hiszen ezáltal a kísérletek megbízhatósága nagyobb, ugyanis az egyedek között kisebb a biológiai variabilitás. Mivel a nőstények ciklusából adódó variabilitás elmoshatja a kezelési hatásokat, esetükben magasabb elemszámot célszerű használni. Ez jelentősen növelheti a munkavégzés mennyiségét és idejét, ezen kívül etikai okokból is törekszünk a kísérletekhez felhasznált állatok számának minimalizálására. Az utóbbi időben egyre inkább elvárássá válik, hogy a kutatásokba nőstényeket is bevonjanak, és a szakmai bírálók is sokkal kevésbé kritikusak a kevert populációból, hímekből és nőstényekből származó eredmények elfogadását illetően, mert az nagyobb transzlációs értékkel bír a klinikai vizsgálatok számára. Jelenlegi eredményeink ugyan univerzálisan a félelmi memória kialakulásának és rögzülésének megértését segítik, nem a szorongásos zavarok modellezésének tekinthetők, de a jövőben természetesen indokolt ezeknek a vizsgálatoknak elvégzése nőstényeken is.
- A mostani, meglehetősen stresszes időszak mennyiben befolyásolta PhD munkádat, és mennyire téged?
- Számomra a járvány első hulláma volt nehezebb, hiszen akkor nem lehetett tudni, meddig lesz biztosított a munkába járás lehetősége. Mivel kísérleteinket otthonról, "home office-ban" nem lehet elvégezni, emiatt a kísérletezés hagyományos menete felborult, és az állatkísérletek helyett először a labormunkákat csináltuk meg. Szerencsére úgy tűnik, mindenki figyel az óvintézkedések betartására, így a munka most zavartalanul folyik.

Biborka Bruzsik, Laszlo Biro, Dora Zelena, Eszter Sipos, Huba Szebik, Klara Rebeka Sarosdi, Orsolya Horvath, Imre Farkas, Veronika Csillag, Cintia Klaudia Finszter, Eva Mikics and Mate Toth Somatostatin Neurons of the Bed Nucleus of Stria Terminalis Enhance Associative Fear Memory Consolidation in Mice. Journal of Neuroscience 3 March 2021, 41 (9) 1982-1995;