Az Altamira-barlangtól az internetes honlapokig

Címkék: Hírek

Egy kutatóintézet feladatai közé tartozik az is, hogy időszakonként igényes kiállítású kiadványban mutassa be, milyen témákban kutatnak és milyen eredményeket értek el. Egy ilyen kiadvány elkészítéséhez pedig profi fotósra is szükség van.

Az asszociáció szó a köznyelvben gondolat- vagy képzettársítást, egyesítést, összekapcsolást jelent, egy idegtudományi kutatóintézetben azonban, ahol nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményességgel vizsgálják az agy hippokampusznak nevezett agyterületét, valószínűleg az asszociatív memóriát juttatja a legtöbbek eszébe. Nem is kérdés, hogy a tavaly novemberi-decemberi intézeti fotózásról is az úgynevezett explicit asszociatív memória révén jutottak eszembe az Altamira-barlang csodálatos festményei, és néhány hozzájuk fűződő érdekes történet, adat.

Jelenleg a 2014-ben Indonéziában, Dél-Celebeszen felfedezett 35 ezer éves barlangrajzokat tartják a legrégebbi hasonló alkotásoknak, melyekhez képest szinte kortársnak számítanak Altamira 14 - 17 ezer évesnek becsült, színpompás barlangrajzai.
Csodálkozni sem lehet azon, hogy a hihetetlenül élethű, újnak és frissnek tűnő képeket, melyekről maga Picasso is valami olyasmit mondott, hogy utánuk a művészetben minden már csak hanyatlás, a paleontológusok és geológusok 1880-ban egyszerűen hamisítványoknak tartották.
Azonban néhány év elteltével más barlangokat is feltártak, és huszonkét évvel azután, hogy Cartailhac, aki a konferencián kigúnyolta az amatőr paleontológus Sautuola márki felfedezését, egy szaklapban nyilvánosan ismerte el tévedését. Mivel a márki akkor már nem élt, lányának ígérte meg, hogy minden tőle telhetőt megtesz apja érdemeinek elismeréséért. A történethez az is hozzátartozik, hogy a barlangokban őskori eszközök után kutató márki egyszer magával vitte 8 éves kislányát, és ő volt az, aki észrevette a falon és mennyezeten lévő rajzokat.
De térjünk vissza a jelenbe, ill. a barlangrajz és az intézeti fotózás közötti párhuzamhoz. Azt, pontosan mire szolgáltak azok a festmények, pontosan senki nem tudja ma sem, de egy dologban a szakértők egyetértenek. Semmiképp nem egyszerű díszítésül szánták őket, és nem is lakóbarlang falára készültek. Ha a mi most készült képeinkből kerül is majd esetleg az intézet falaira, az is csak második otthonunkat díszíti, az az elmélet pedig, hogy azok az őskori festmények valamiféle kommunikáció céljára készültek, egybevág azzal, ami a mostani fotók feladata lesz. Intézeti kiadványunkat és az intézet illetve kutatói honlapját fogják fontos képi adatokkal kiegészíteni.

A barlangokban talált remekművekkel kapcsolatos tények közül az egyik az, amit a festményeken fújásos technikával készült kéznyomok bizonyítanak: az alkotók között nők is voltak. Ezen valójában nem kellene annyira meglepődni, és most is csak azért említem, mert fotósunk, aki készséggel válaszolt kérdéseimre, is nő : Kiss Lenke.

- Kedves Lenke, hogyan lettél fotós?

- Grafika szakon végeztem a Képzőművészeti Egyetemen, és az egyetemi évek alatt érdekelni kezdett a fotózás. Ezen a területen aztán sikerült annyira előre haladnom, hogy mire a diplomáig jutottam, már fotós munkákat is vállaltam.

- Milyen témákban dolgoztál eddig, és hol?

- A végzés óta eltelt években leginkább esküvőket fotóztam 3-4 fős csapatokkal, itthon is, de leginkább külföldön.
Emellett rendszeresen vállaltam fotós munkákat más témákban is. Fotóztam éttermeknek, elegáns hoteleknek, dolgoztam az Operában, a Vigadóban, a Magyar Nemzeti Galériában is, és csináltam portrékat, divat- és gasztronómia-fotózást is.

- Igen széles témapaletta! Mit szeretsz ebben a munkában a legjobban?

- A fotózás nem csak a látható valóság megörökítésének, de önmagam számára egyfajta tanulási képesség kifejlesztésének lehetősége is. Nagyon érdekel az emberi psziché, az emberi viselkedés és magatartás okai. Ennek megismeréséhez a fotózás kiváló eszköz, már csak azért is, mert rengeteg megfigyelést igényel.

- Intézetünkben is végeznek viselkedéstudományi vizsgálatokat, a megfigyelések rögzítésére pedig nem is egy képalkotó módszert használunk, de gondolom, elsősorban nem ez az oka annak, hogy elvállaltad nálunk a munkát!

- Valóban nem ezért mentem, hanem mert vonzanak a kihívások, amikor olyan feladat adódik, amihez foghatóban addig még nem volt részem. Úgy tapasztaltam, minden ilyen munka színesíti látásmódomat és rengeteg tapasztalattal gazdagít. A kutatóintézet fotózása kifejezetten izgalmas lehetőség, egyben élmény is volt számomra.

- Ez egy nagy munkának számít, gondolom. Hogyan lehet egy ilyen képsorozatot felépíteni, erre előre felkészülni?

- Egy teljes képsorozat számomra akkor igazán izgalmas, ha sok részletképpel van gazdagítva. Kezdem azzal, ahogy az életben is történik: belépünk egy helyiségbe, ez adja az első benyomást. Látunk ott embereket meg mindenféle eszközöket. Először megmutatom, mit látunk egyben, aztán egyre jobban fókuszálok a részletekre, melyekben szeretek egy kicsit el is merülni, hiszen ez segíti leginkább abban, hogy megértsük, mit is látunk valójában. Nagyon szeretem azokat a fotókat, amiket kvázi "munka közben" fotózhattam a laborokban az emberekről, de az állatokról is van pár jó pillanat.

- Hogyan foglalnád össze az itteni munkát és tapasztalataidat?

- Egy munkából a képek mellett az az érzés is megmarad, ami a fotók készítése közben tölti el az embert. Itt nagyon jól éreztem magam munka közben, mert mindenki kedves volt, és a szervezése is tökéletes.
Izgalmas élmény volt látni, tulajdonképpen milyen is egy laboratórium, megfigyelni, hogyan dolgoznak a kutatók a különböző mikroszkópokkal. Nagy szakértelmet és tudást sejtet minden részleg és labor, a monitorokon látható különböző színes képek és grafikonok!

- Szerinted miért segíthetnek a fotók-képek az intézet, illetve a kutatás népszerűsítésében?

- Manapság a média és közösségi oldalakon a képekkel és videókkal megosztott cikkeknek jóval nagyobb a nézettsége, ezért mint fotós, kifejezetten támogatom, hogy egy kutatóintézet népszerűsítő kiadványai és publikációi képeket is tartalmazzanak.

<< Vissza