Dénes Ádám a Nemzeti Tudósképző Akadémia Talentum díjasa

Címkék: Hírek

Tehetséges, azaz talentumos ember ma is sok van, sikeres is akad szép számmal, Talentum Díjjal jutalmazott már jóval kevesebb. Dénes Ádám azonban közéjük tartozik, mivel a Nemzeti Tudósképző Akadémia Talentum-díjának egyik első nyertese lett!

Tehetséges, azaz talentumos ember ma is sok van, sikeres is akad szép számmal, Talentum Díjjal jutalmazott már jóval kevesebb. Dénes Ádám azonban közéjük tartozik, mivel a Nemzeti Tudósképző Akadémia Talentum-díjának egyik első nyertese lett!

Szeged a nóta szerint is híres város, és tesz is azért, hogy ez így maradjon.
Itt van példának okáért a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány. Az alapítók ötletének, a 2013-ban létrehozott Sze­gedi Tudós Akadémia programjának megvalósítása olyan jól sikerült, hogy alig néhány év múlva országossá lehetett bővíteni. Megváltoztatták az alapítvány nevét Nemzeti Orvos­biológiai Alapítványra, és az ország minden humán élettudományi felsőoktatással rendelkező városának (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) bevonásával valamint a kormány támogatásával, 2021. szeptembertől mint Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) működhetnek tovább.
Programjuk alapvető célkitűzései, mint az orvosbiológiai kutatások iránt érdeklődő tehetséges fiatalok tudományos munkájának támogatása, a tudós életpálya modell vonzóvá tétele, a fiatal kutatók Magyar­országon tartása, megmaradtak, de mindez egy igen jelentős és új dologgal egészült ki. A kutatásban tehetséges diákokat ugyanis középiskolás koruktól kezdve támogatják a "tudóssá" válásig.
És van egy másik dolog is, amiért sok középiskolás és egyetemista, de fiatal kutató is irigyelhette Szegedet. Nincs még egy magyar város a fővároson kívül, melyet annyi Nobel-díjas látogatna, mint épp Szegedet. Ez a tavaszi „Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója” rendezvénynek köszönhető, melynek múltja az alapítványhoz képest 8 évvel korábbra nyúlik vissza. A meghívást elfogadó Nobel-díjas tudósok pedig nem csak előadásokat tartanak, fiatalokkal beszélgetnek, de az alapítvány kuratóriumának tagjaival közösen kiválasztják a 2013-ban alapított Szent-Györgyi Talentum Díj nyertesét is. Ilyesmivel sem sok alapítvány büszkélkedhet!
Az eredeti díj elnyerésének feltétele még az volt, hogy az a díjra érdemes felfedezés Szegeden végzett kutatáshoz kell kapcsolódjon. Ez 2021 óta úgy módosult, hogy a felfedezés Magyarországon, vagy legnagyobb részt itthon végzett kutatás eredménye. A díjat olyan nemzetközi viszonylatban is meghatározó felfedezésért ítélik oda, mely az előző egy-két évben jelent meg. A díjat minden évben a tavaszi „Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója rendezvény gálaestjén adják át.

Az idei évben, mikor már nem csak a Szegeden, de a Magyarországon végzett kiemelkedő jelentőségű eredményt mutató kutatásokat is díjazták, nem egy, de négy díjazott volt, köztük a mi intézetünkből Dénes Ádám, a Lendület Neuroimmunológia Kutatócsoportjának vezetője. Az ő vezetésével elért alapvető új felfedezésekről, melyek alapjaiban változtatták meg tudásunkat a mikrogliáról és szerepéről az idegrendszeri betegségek kialakulásához nagymértékben hozzájáruló gyulladásos folyamatokban, a közelmúltban is beszámoltunk.

A Nobel-díjasok és tehetséges fiatalok XVIII. találkozója (2022. április 4-7. ) programnak azonban nem Ádám volt az egyedüli részvevője a KOKI-ból. A Szegedi Nemzeti Színházban megrendezett gálaműsor és ünnepélyes díjátadó napján, április 6-án, Nusser Zoltán és Nyiri Gábor előadásai is elhangzottak az öt Nobel-díjas előadását is tartalmazó rendezvényen.

<< Vissza