Rólunk

2022. augusztus 26. péntek

A Thalamuszkutató Laboratóriumot 2003-ban hozták létre, és különösen a nem érzékszervi thalamus szerepének megértésére összpontosít. Az elmúlt két évtizedben végzett munkáink rámutattak arra, hogy a talamusz szerveződésének kritikus eleme az afferensek hatalmas komplexitása és heterogenitása. Fejlett morfológiai és fiziológiai módszereket alkalmazunk a régióspecifikus talamikus bemenetek szerepének megfejtésére a talamikus aktivitás és viselkedés szabályozásában.

A gerincesek előagyának sajátos jellemzője, hogy fő információs központja, a neokortex alig rendelkezik gyors, glutamátergikus bemenetekkel az agy többi részéből. A külső szóról, az állat belső állapotáról vagy az agykéregnek az agy többi részére gyakorolt hatásáról szóló, térben és időben jól szervezett agykérgi információk többsége a talamuszon keresztül jut el a kéregbe.

Történelmi okok miatt azonban a talamusz a legkevésbé tanulmányozott és megértett magasabb rendű agyi központ. A talamuszt mintegy 100 éven át az érzékszervi információátvitel összefüggésében tanulmányozták. Mostanra azonban világossá vált, hogy az érzékszervi információátvitel a talamusz működésének fontos, de kisebb jelentőségű és erősen specializált összetevője, és az elmúlt 10 év adatai azt jelezték, hogy a működés szabályai a talamusz többi részében mások.  Hogy pontosan mik ezek a szabályok, és miért különböznek, még mindig nem világos.

A talamusz számítási egységek komplex mozaikjából áll, amelyben a bemenetek eredete, összetettsége és integrációja rendkívül változó, és a normál és kóros talamuszműködés megértésének egyik kulcseleme a bemeneti szerveződés logikájának megfejtése.

 


Jelenleg a Thalamuszkutató Laboratórium célja a talamuszsejt-összetételek megértése a motoros kontroll, a stressz által kiváltott viselkedésbeli változások és a különböző talamuszmagok régió-specifikus agykérgi kontrolljának összefüggésében. Nagy hangsúlyt fektetünk az összehasonlító munkára, így szisztematikusan összehasonlítjuk a főemlősök és rágcsálók thalamusának egyenértékű régióit.

Céljaink eléréséhez a hagyományos, konfokális szuperfelbontású és elektronmikroszkópia különböző formáit, sejttípus-specifikus optogenetikai megközelítéseket, vírusos nyomkövetést, in vivo egy- és többegységes felvételeket, valamint viselkedési esszéket használunk.



Munkánkat az ERC, a Wellcome Trust, a Magyar Kutatási Alap és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat finanszírozza/finanszírozta.

<< Vissza