Nomen est omen

Monday, 22 November, 2021
Tags: News

Minden jó, ha a vége jó, állítja Shakespeare színművének címe, és ezzel valószínűleg Pósfai Balázs is egyetért. Miért is ne tenné, mikor az év utolsó hónapja elhozta számára a Junior Prima Díjat? Az, hogy megérdemelten kapja, nem is kérdés.

A Junior Prima Díjat a fiatal korosztály legjobbjainak jutalmazására 2007-ben hívták életre. Intézetünknek a mostanáig tizenöt alkalommal meghirdetett Magyar tudomány kategóriában tizenegyszer volt díjazottja, ami semmiképp nem mondható rossz eredménynek. A díjazottak neveinek olvasásakor bizonyára sokaknak feltűnik, hogy a győztesek között három is Balázs.
Erre a meglepő tényre pedig nem elegendő magyarázat, hogy ezelőtt úgy harminc évvel a Balázs volt az egyik legnépszerűbb név, az azon való merengés azonban, vajon mi kapcsolata lehet a névadásnak az idegtudományok terén elért kiemelkedő sikerekhez, nem e kis cikk tárgya. Maradjunk most annál, hogy első díjazottunk, a 2007-ben győztes Rózsa Balázs után 2010-ben Hangya Balázs, idén pedig Pósfai Balázs is Junior Prima díjas lett.

Az is feltétlenül megemlítendő, hogy ha csak e három Balázs eddig elnyert kitüntetéseit, elismeréseit, díjait, elnyert pályázatait összeszámoljuk, egy kisebb intézetre elegendő elismerés jön össze. És ha nem is tudományos bizonyítékokkal alátámasztott, de tudományellenesnek sem nevezhető az a kijelentés, hogy aki intézetünkbe kiemelkedő tehetséggel, szorgalommal, kitartással érkezik és még Balázsnak is hívják, jó eséllyel számíthat arra, hogy úgy tíz év meglehetősen kemény munka után ő is a díjnyertes Balázsok közé kerülhet. Elvégre "nomen est omen", azaz nevében a sorsa. (A mondás a római drámaíró Plautus egyik művében olvasható, és hogy ki milyen értelemben alkalmazza, az már az illetőn múlik.)

A mi mostani díjnyertes Balázsunk egy különösen eredményes csoportban dolgozik. A kutatás akkor is csapatmunka, ha néha egy-egy személy hírneve ezt a tényt árnyékba boríthatja, azonban úgy tűnik, Dénes Ádám csoportjában ezt komolyan gondolják. Épp ezért nem csak Pósfai Balázst, de csoport- és PhD témavezetőjét, Dénes Ádámot és PhD társ-témavezetőjét, Cserép Csabát is érdemes meghallgatni arról, milyen az, amikor ilyen irigylésreméltó díjat nyer valaki.

- Ádám, Balázs, Csabi - még az ábécé is veletek kezdődik! Hogyan alakult ki ez a jól működő trió, amelynek csak egyik, bár igen ragyogó eredménye ez a mostani díj?

Balázs
- Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy semmiképpen sem csak hármunk díjának érzem sem ezt a mostanit, sem a korábbi sikereket. A kutatás csapatjáték, és a sportban úgy tartják, minden csapat annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme. Úgy gondolom, hogy jó emberekkel és kiváló kutatókkal könnyű együtt dolgozni, márpedig a csoportunkban minden adott ehhez. Emellé jön még a képbe a jelenleg eléggé "forró" kutatási téma, amelynek széleskörű elismertségét nagyban segítik a kitüntetések is.

Csabi
- Teljesen nyilvánvaló, hogy a csapatmunka jóval több, mint az azt felépítő egyéni hozzájárulások számtani összege. A fő kérdés szerintem általában az, hogy a kritikus tömeg összejön-e az egy irányban gondolkodó, egyformán motivált kutatókból. Azt gondolom, ez nálunk összejött, és ennek eredményeképpen megvan a közös hullámhossz.

Ádám
- Az egész laborra nagyon büszke vagyok, mert páratlanul értékes emberekkel tudok olyan témákon együtt gondolkozni és dolgozni, amelyek határterületi jellegük miatt nagyon sokrétű jártasságot és érdeklődést igényelnek. Ennek egy speciális esete a molekuláris anatómiai vizsgálatok territóriuma, ahol Csabi és Balázs vezető szerepet játszanak, miközben kompetenciájuk messze túlmutat az anatómián. Ez Balázs életkorát tekintve különösen ritka, ezért indokoltnak érzem, hogy ilyen rangos díjat kapott.

- Ahogy azt Balázs egyik kedvelt kutatója-írója, Barabási Albert-László statisztikai módszerekkel is igazolta, siker sikert vonz, kitüntetés kitüntetést. Egy kutató esetében nem csak az új eredményeket lehet ismerni, de azt is, kinek mekkora része van benne. Ezt pedig a legjobban azok tudják, akik együtt dolgoznak. Mit jelent ez a mostani siker annak, aki kapja a díjat, és azoknak, akik hozzásegítették, de épp ezt a díjat nem kapták meg?

Balázs
- Díjakat kapni kettős érzés, mert egyrészt fantasztikus a kutatásban menetrendszerűen érkező kudarcok közben külső megerősítést kapni elismerések formájában, ugyanakkor az egyéni díjaknak csapatmunkában nem mindig van létjogosultsága, és adott esetben feszültséget is kelthet, megbonthatja a csoportdinamikát.

Csabi
- Nekem személy szerint Balázs mostani díja (is) hatalmas büszkeséget jelent, és nagyon szépen keretezi azt a történetet, ahogyan korábbi diákköri hallgatóm a rengeteg közös munka, nehézség és siker mellett kiemelkedő kutatóvá is érett.

Ádám
- Én azt gondolom, hogy majdnem mindenben az attitűd a döntő, és még a legtehetségesebb ember esetében is nehezen jósolható meg előre, milyen tulajdonságok ötvözete lesz eredményes. Ilyen szempontból a kutatás különösen embert próbáló pálya, mert a siker (jó esetben) látható, de nem látható az a rengeteg befektetett energia, bukás, nehezen értelmezhető kísérleti eredmény, a visszautasított cikkek, vagy az el nem nyert pályázatok, ezért aztán az lehet a látszat, hogy a jók mindig sikeresek is egyben. Balázs díja akkor fog igazából célba érni, ha az eredményeinkből születik valami, amitől jobban tudjuk diagnosztizálni vagy kezelni az idegrendszeri betegségeket.

- Mennyire tervezhető egy kutatói pálya, és mi a felelőssége egy csoportvezetőnek?

Ádám
- Van egy kínai közmondás: „Ha az ebédnek vége, ki értékeli a kanalat?” Jó esetben a mentor lehetővé teszi, hogy források, eszközök és gondolatok biztosításával a szárnyai alatt lévők értékes eredményeket érjenek el, a fiatalok fejlődni tudjanak szakmailag és emberileg is. Amikor ennek kézzelfogható eredménye van, az évekkel vagy évtizedekkel később már nem róla szól, hanem azokról – és azok eredményeiről – akiket előresegített a pályán. Más szóval, a lehetőségcsomag biztosítása a legnagyobb felelősség, mert az, hogy a csomagba mi kerüljön adott fiatal kutatók esetében, az sokszor személyre szabott, morális és intuitív döntések eredménye.

- Bosszantó kérdés lehet, mert sokan kérdezhetik, így megérdemli a komolytalan választ is: hogyan gondolod a továbbiakat, Balázs?

Balázs
- Amíg a díj okozta lila köd tart, mi más tervem is lehetne, mint folytatni az eddig végzett munkát azon a helyen, ahol minden adott a hasonló sikerek eléréséhez!