Mi történik a kérdés és a válasz között?

2022. szeptember 1, csütörtök

A kutató legörömtelibb pillanatainak egyike, amikor megkapja a hírt az általa kiszemelt tudományos újságtól, hogy kutatótársaival együtt végzett munkájuk eredményét leíró munkájukat (tudományos közlemény) elfogadták és hamarosan a kutatóközösség számára elérhetővé válik (régen nyomtatásban jelent meg és csigapostán érkezett, manapság már PDF formában azonnal letölthető a kiadók szervereiről).

 

Az #agyhírek rovatban ugye kutatócsoportjaink munkáinak javát igyekszünk mindenki számára befogadhatóvá tenni. Arra gondoltam érdemes lenne először bemutatni hogyan is jutunk el a fenti örömteli pillanatig. Mi is történik egy kutatási ötlettel mire közlemény lesz belőle? Hogyan dolgoznak a kutatók?

Az első az ötlet, a kérdés. Egy kutató rengeteg tudományos közleményt és könyvet olvas, konferenciákra jár, ahol sokat beszélget, kérdez, a napi program után egy sör mellett vagy egy sétán pedig világmegváltó elméleteket sző. Ha egy felmerült kérdés kiállja az idők próbáját, azaz még senki nem válaszolt rá, fontos hogy választ adjunk rá, lehet olyan kísérletet tervezni ami jó eséllyel kivitelezhető és választ fog adni, akkor a kutató nekilát hogy kidolgozza a részleteket és pénzt kerítsen a nem olcsó tudományos kutatásai finanszírozására. Montecuccoli olasz hadvezér azt mondta, hogy a háborúhoz 3 dolog kell: „Pénz, pénz és pénz”. Nos a kutatás sem áll ettől messze.

 

A nem végtelen mennyiségű kutatási pénz elosztásának nemzetközileg elfogadott leghatékonyabb módja, hogy az államok és magánszervezetek kutatástámogatási pályázatokat írnak ki, vérmérsékletük szerint szabad témában vagy egy fontos kérdés körüljárására. Versenyhelyzetet teremtenek. Sok pályamű érkezik be és ezek közül csak a legjobbakat támogatják. Vannak olyan nagyhírű, sok pénzzel járó hosszabb időszakra szóló programok (az Európai Kutatási Tanács, a Welcome Trust vagy hazánkban a Lendület program támogatásai), ahol a beadott pályázatoknak csak töredékét találják támogatásra méltónak.
 
A pályázatokat a pályázóval kapcsolatban nem álló, de témájában járatos, gyakran más országban dolgozó kutatók bírálják el igen szigorúan. Egy pályázatot az elnyerhető támogatás súlyától függően 2-3 bíráló mér meg. Nagy pályázatoknál a legjobbakat második körben is versenyeztetik.
No de mit is mérnek? Két dolgot néznek meg. Egyrészt, hogy a benyújtott ötlet és annak kidolgozás milyen, másrészt (ez pl. pályakezdő kutatóknál nem számít) hogy a pályázó eddigi pályafutása során milyen jelentőségű felfedezéseket tett és ezt a tudományos közösség mennyire találta hasznosnak (hányan hivatkoztak munkájára).

 

De mi is kell legyen egy pályázatban?
Mindenekelőtt egy izgalmas, fontos, jó kérdés. Amikor pályázatot írunk leírjuk, hogy eddig mit tudott meg a kutatóközösség és mit nem. Mi fúrja az oldalunkat, mi az a nagy lyuk, amit be kel tömni egy jól feltett kérdéssel? Az agykutatás alapkutatás, azaz nem kell, hogy azonnal hasznot termelő eredményeket érjünk el (gyógyszereket fedezzünk fel, gyógyítsunk egy betegséget), de azért egy olyan kérdés, mely köthető a társadalmat érintő problémákhoz könnyebben talál támogatásra. A társadalom számára hihetetlen erőforrásokat kötnek le a krónikus idegrendszeri betegségek, hiszen az Alzheimer-, Parkinson-kórós, agyvérzést szenvedett, sclerosis multiplexes vagy depressziós betegeket évekig kell ápolni. Ezért sok kutatás célozza ezeknek a betegségeknek a megértését és gyógyítását.

 

A kérdésfeltevés után következik az a rész, amiben a kutató kidolgozza milyen módszereken alapuló, milyen kísérletekkel kívánja a kérdést megtámadni. Be kell mutatnia, hogy gondolt az összes ellenőrző kísérletre, van B terve, milyen adatelemzési módszereket kíván használni. Sokat segít, ha már kezdeti eredményeket felmutató előkísérleteket is bemutat. A kutatás csapatmunka, mindenki hozzáteszi a munkához a szakértelmét- Így a pályázónak arról is meg kell győznie a bírálókat, hogy rendelkezik a megfelelő összetételű csapattal, szakértelemmel, tapasztalattal és eszköztárral. Az utóbbihoz sok pályázat nyújt segítséget. A pályázatok egyik típusa kimondottan arra van, hogy nagy értékű, új típusú kutatásokat lehetővé tevő eszközöket szerezzenek be kutatócsoportok vagy több, egy kérdés vizsgálatára összeállt, gyakran több országból származó együttműködő kutatócsoport.
A kérdés, a módszerek és a kísérletek bemutatása után a pályázatnak még tartalmaznia kell egy költségvetést. Azaz mennyi pénzt kér valaki munkacsoportjának fizetésére, kísérleti anyagokra és műszerekre. Ezeknek nyilván arányban kell állnia a várható tudományos eredményekkel.
Szóval már az első lépés, a kutatáshoz szükséges pénz megszerzése sem könnyű.
Ha jó pályázatot írunk és támogatják akkor elkezdődhet a tudományos munka. Ugye az ötlet megfogalmazódásától eddig átlagosan 1 év tellett el. Egy átlagos projekt futamideje 2-3 év, bár ritkán, ha jól kérdezünk és szerencsék van fél év alatt is lehet komoly eredményeket elérni.

 

Ha eredményeink megvannak jön a következő felvonás, a tudományos közlemény megírása. Ez a folyamat is eltarthat 1 évig, mert az anyag elkészítésekor lukakat találunk érvelésünkben. Ilyenkor megyünk vissza a laborba és még mérünk.

Egy közlemény szerkezete kicsit hasonlít egy pályázatéra. A Bevezetésben (angolul Introduction) le kell írjuk, hogy mit tudtunk eddig, milyen kérdés merült fel ezek alapján. Aztán jön az Anyagok és Módszerek (Materials and Methods) fejezet, melyben leírjuk milyen kísérleteket, ellenőrző kísérleteket végeztünk milyen eljárásokkal, és hogyan elemeztük az adatokat. Ezután következik a lényeg az Eredmények (Results) fejezet, mely szerencsés esetben a leghosszabb (bár Watson és Crick DNS szerkezetet leíró, Nobel-díjat érő cikkében ez igencsak rövid volt). Itt objektíven, véleményezés nélkül kell leírni mit tapasztaltunk és mit nem, mi sikerült, mi nem. Igazából ez a legfontosabb rész, mert ebből vonhat le mindenki olyan következtetést, amit eddigi tapasztalata támogat. A korrekt újságírókat idézve: „A hír szent, a vélemény szabad!”. Véleményünket és gondolatainkat a Megvitatás (Discussion) és Következtetések (Conclusions) fejezetekben mondhatjuk el. Eredményeinket itt alapos kételkedéssel kell megvizsgálni, hogy valóban értelmezhetjük-e válaszként a feltett kérdésre. Nem mondanak- e ellent valami korábbi eredménynek és hogyan kapcsolódnak mások korábbi eredményeihez. Ha ellentmondást találunk az nem baj. A tudományban sokszor ellentmondó eredmények hoztak nagy előrelépéseket. Ha ellentmondó eredményekre bukantunk, akkor meggyőző érveléssel kell őket alátámasztani és egy új, az összes eredményt magába foglaló elméletet javasolni. Ez azért a neurobiológiában viszonylag ritka, sok apró lépéssel haladunk leginkább. A cikk tartalmaz még egy Köszönetnyilvánítást (Acknowledgements) is, ahol megköszönjük a technikusoknak a segítséget, amit munkánkhoz kaptunk, valamint a szerzők között nem szereplő, de ötleteikkel vagy módszertani tanácsaikkal a munkánkhoz hozzájáruló kutatótársainknak a hozzájárulásukat (nagyon fontos ilyen hozzájárulás még kéziratunk elolvasása és a hibák feltárása). Egy közlemény egy Hivatkozáslistával (Citations) zárul, ahol felsoroljuk mindazon óriásokat (és közleményeiket) akiknek a vállára álltunk, hogy messzebb lássunk. A tudományos élethez, ez majdnem olyan fontosan járul hozzá, mint az Eredmények fejezet, hiszen ebből látszik, hogy elődeink közül melyek munkáját találtuk meghatározónak és fontosnak. Ezekből a listákból állítják elő a tudományos teljesítményt mérő szervezetek, hogy az egyes kutatók munkáját (a megjelent összes tudományos cikk Hivatkozáslistája alapján) mennyire találta hasznosnak a tudományos világ. Ezt a kutatók számára „élet-halál” számot az „Idézetek számának” hívják, minél nagyobb annál jobb.